Ősi magyar nyelvtan
Rendszeres nyelvtan
Varga András
Mottó: "A tudomány mérőónját mélyebbre eresztjük..."
Bevezető
Az ősi magyar nyelv átfogó kutatásának negyedik, egyben utolsó darabját tartja kezében az olvasó. Az első, "A hangok ősi jelentése - a magyar nyelvben" azzal foglalkozik, amit a nevében is megjelöl: maguk a hangok is bírnak jelentéssel. A mai magyar nyelvtanításban ez nem így szerepel: a hivatalos álláspont szerint a magyar nyelvben a hangoknak önálló jelentésük nincs.
A második mű, a "Játékos magyar nyelvtan" a hangképzés alapján bevezetés a szavak előállításának és egymásután rakásának, a gondolat kifejezésének kísérletébe, amely távolról sem teljes és elsősorban is nem lezárt. Ennek a műnek elsőrendű célja az ebbe az irányba történő elmozdulás és gondolatébresztés volt.
A harmadik mű kéziratban van, és a hangok ősi jelentése alapján bemutat sok-sok ősi szót, amelyekben a hangok jelentése alapján kibogozható jelentések között megjelenik a szó jelenleg ismert jelentése is, vagyis a szó jelentése visszafejthető a benne található hangok önálló jelentéséből.
A negyedik mű ez, amit kezében tart a kedves olvasó. Az ősi nyelvek, benne a magyar nyelv rendszeres, egyértelmű nyelvtanát mutatja be. Erénye, hogy nem csak beszél a nyelvtanról, hanem olyan eszközt ad a nyelvtani elemzés számára, amely mindenki által könnyen elsajátítható, általános iskolában tanítható és sokkal teljesebben illeszkedik a magyar nyelvhez, annak nyelvtani szerkezeteihez, mint a indogermán nyelvelemzés, amelyet az indogermán nyelvek leírásához szerkesztettek.
Felvetődik a kérdés: eddig miért nem szerkesztettek a magyarok saját maguk nyelvtani elemzőkészletet és nyelvtani fogalmakat a saját nyelvükhöz, hogyha az indogermán nyelvtani elemzőkészletet nem találják megfelelőnek?
Erre nem tudom megadni a választ. Történhettek kísérletek, sőt, meg is alkothatta valaki azt a nyelvtant, de ez számomra mindeleddig nem volt és most sem hozzáférhető. És nem is nyilvános, vagyis a köz nem tud róla.
Mi a probléma az indogermán nyelvelemző készlettel?
Akkor keletkeznek a problémák, amikor azt változtatás nélkül a magyar nyelvre alkalmazzák. Ekkor a legszembetűnőbbek a következők:
Alá- és fölérendelt mondatok
Ilyen jelleg egyáltalán nincs a magyar nyelvben, csak a németben. Ilyen az angol nyelvben sincs. Miről is van szó? A német nyelv más szórendet használ a fölérendelt mondatban, mint az alárendelt mondatban. A főmondat szórendje kötött, mindig "alany + állítmány + ...", a két mondatot összekötő szó után pedig az alárendelt mondatban ez a sorrend kötelezően úgy változik meg, hogy az állítmány (fő része) a tagmondat legvégére kerül, vagyis "alany + ... + állítmány" lesz. Példával bemutatva:
Ich weiss, dass du noch nicht fertig bist.
Én tudom, hogy te még nem kész vagy.
A magyar nyelvben minden mondatösszekötő szó csak vonatkozást tartalmaz, ami után a következő tagmondatot ugyanolyan nyelvtani sorrendben lehet felépíteni, mint a "fő" mondatot, vagyis amelyikkel kezdtük a mondatot. Előző példánál maradva, az helyesen magyarul így hangzik:
Tudom, hogy nem vagy még kész.
Ebben a mondatban a "hogy" után a "nem vagy még kész" teljes értékű mondat, szórendcserék nélkül, tisztán, önmagában megállja a helyét. Megfogalmazza, mi az, amit tudok. A német nyelvben nem állná meg a helyét, mert ott szórendcsere történik, és az állítmány a mondat végére kerül. Innen tudja meg a német ember, hogy alárendelő mondattal van dolga. Minálunk viszont a kötőszó csak összeköti a két mondatot, és legtöbbször arra utal, hogy az elkezdett mondat melyik gondolatát fűzi tovább, bontja ki részletesebben a beszélő. Tehát a magyar nyelvben a kötőszavak legtöbbször csak vonatkoztatnak, de nem rendelnek alá semminek semmit.
Az alá- és fölérendelés teljesen ismeretlen, ezt csak az indogermán nyelvelemzési technika és mód kötelező átvételével erőltették bele a köztudatba.
Az egész mondat ismeretén alapul az elemzés
Minden mondat elemzését jelenleg azzal kezdjük, hogy végignézzük az egész mondatot, és utána kikeressük benne az alanyt, majd azt a szót, amelyet állítmánynak gondolunk. Hát így elemzünk, értelmezünk mi egy mondatot? Példát felhozva, ha valaki elkezdi a mondanivalóját, mondjuk emígyen:
Valamikor, réges-régen, amikor még így beszélt a magyar ember: "ha pör ...
Eddig eljutva, bár eddig nem hangzott el sem az alany, sem az állítmány, mégis mindenki tökéletesen érti, hogy miről van szó: a mondanivaló idejét határozza meg a beszélő. És valljuk be, nem úgy gondolkodunk, hogy hol az alany, nem úgy gondolkodunk, hogy - ha már nincs alany, akkor legalább egy kicsinyke állítmányt találjunk -, hanem menet közben már meg tudtuk határozni, hogy itt most "időhatározó"-ról van szó.
Az alannyal, majd másodikként az állítmánnyal való foglalatosság azért "szentírás", mert az indogermán nyelvekhez tartozó német nyelvben ez a sorrend valóban kötelezően betartatik. Ott, sima mondat esetében első szó az alany kell legyen, második szó az állítmány. Nincs kecmec, ha egy kijelentő mondatban ez a sorrend nem tartatik be, az a mondat nyelvtanilag helytelen.
Nem így a magyarban. Mi eleve az állítmánnyal szoktunk kezdeni, az az általános (pl. Elmegyek holnap horgászni.) , ami a német nyelvben a kérdőmondat kötött, előírt szórendje. Vagyis megint nem paszzolunk a német nyelvtanba.
Tehát a mondat elemzése már az első hang elhangzása után elkezdődhet, sőt, a valóságban, mindig el is kezdődik! Ezt a jelenlegi nyelvtani elemzési mód nem támogatja.
Az elemzés alapja a szó
A magyar nyelv a szavakat képzőkkel, jelekkel ragokkal látja el (most itt a jelenleg használt fogalmakkal írom le a jelenséget és problémát, hogy mindenki számára világos legyen), amelyek mindegyike új tartalmat ad, tölt bele a szóba, pontosabban a szó gyökébe, maga a gyökszó szófajilag is, tartalmilag is módosul. Ugyanezeket a módosításokat/módosulásokat az indogermán nyelvek egyenként és külön-külön szóval fejezik ki. Ezért az indogermán nyelvekben indokolt a szavanként történő nyelvtani elemzés, a magyar nyelvben pedig a szavak szétszedése, a gyök megtalálása, majd az azt követő toldalékok elemzése a helyes módszer.
Az állítmány, ami csak ige lehet
Ez nagyon fontos kérdés. Tekintsük példaként az előző mondatot:
Ez nagyon fontos kérdés.
Németül ez így hangzik:
Es ist eine sehr wichtige Frage.
Tükörfordításban, magyar szavakkal:
Ez van egy nagyon fontos kérdés.
Ami itt megüti a magyar nyelvhez szokott fület, az a "van" szó használata. A magyar nyelv ebben a helyzetben nem használja ezt a szót, e nélkül fejezi ki a gondolatot. Nem úgy a német nyelv. Nála a második helyen - fenti esetben is - kötelezően áll a "van" szócska, ami ugye (létezést jelentő) ige, így neki máris megvan az állítmánya, a "van" szócska. A mondat utána következő része már csak valamilyen határozója az állítmánynak, de nem maga az állítmány. Fenti német példánál tehát az állítmány a "van" szócska.
Igen ám, de a magyar megfelelőjében nincsen "van" szócska, sőt, semmilyen ige nem szerepel! Nincsen akkor állítmánya? Hiányos a mondat? Vagy az állítmánya egy főnév, mégpedig a "kérdés" szó? Hiszen az "ez"-ről állítom, hogy "kérdés", ami "fontos", sőt, "nagyon fontos".
Vagy a következő szép sorok nyelvtani elemzésére mit ad ki a mostani nyelvelemzés?
Kikelet a lány, virág a szerelem...
Tökéletes, teljes magyar mondatok, egymás után fűzve, alannyal meg állítmánnyal , de német nyelvelemző technika számára hiányzik az ige, vagyis az elemző technika problémát lát az állítmányban.
Aszimmetrikus elemzőkészlet
Főnév kísérője a melléknév, ige kísérői a tárgy és a határozó. Itt a főnévnek csak egy kísérője van, az igének kettő.
Pedig a magyar nyelvben főnévnek lehet kísérője főnév is, ("utca seprés") ige is (persze raggal, pl. "menő ruha"), melléknév is ("jó barát"). Itt a magyar nyelvhez kitalálták pl. a "melléknévi igenév" fogalmát, amit ugyanilyen alapon hívhattak volna "igei melléknév"-nek is, sőt, eme utóbbi mélyebb értelemmel bírt volna, mert "melléknév"-ként utalt volna arra, hogy a mondatban főnévhez kapcsolódik, "igei"-ként pedig arra, hogy igéből képeztük, és még a képzés sorrendje is helyesen jelenne meg benne!
A tárgy a magyar nyelvben alapvetően ugyanúgy viselkedik, mint bármely más határozó. Az alábbi mondatokban láthatjuk, hogy a tárgy is csak valamely körülményét pontosítja az állítmánynak.
Kenyeret ettem.
Késsel és villával ettem.
Nyolc órakor az asztalnál ülve ettem.
Az, hogy mit ettem, ugyanolyan szerkezetben jelenik meg, mint a többi határozó, természetesen a tárgyra vonatkozó toldalékkal (raggal). Nem úgy ám az indogermán nyelvekben! Itt maga a szerkezet határozza meg, hogy ki/mi az alanya a cselekvésnek és ki/mi a tárgya. A követkető példát tekintve, a
Peter liebt Ilse.
mondatban egyik szóból sem lehet rájönni, hogy ki kit szeret - a mondat szó szerinti (tükör)fordításban így hangzik: Péter szeret(i) Ilze -, hanem bizony a szavak helye határozza meg, hogy itt Péter az alanya és Ilze a tárgya a mondatnak.
Miután az ősi magyar nyelv a tárgyat jelöli, ezért a fenti mondat magyar megfelelőjében a szavak tetszés szerint cserélhetők egymással. A mondat alapvető értelme, hogy ki kit szeret, nem változik, ugyanakkor mindegyik sorrend szinesíti, gazdagítja, igazából tovább pontosítja a mondanivalót.
Tehát a tárgy azért jelenik meg önálló "eset"-ként a nyelvtani elemzőkészletben, mert az indogermán nyelvekben bizonyos esetekben csak a szerkezet határozza meg, hogy melyik a mondat alanya és tárgya.
Hiányos mondatok
A magyar nyelv a lényegre tör, azt fogalmazza meg, ezért kevés szót használ. Ha valaki megkérdezi a következőt:
Milyen idő volt tegnap felétek?
Kaphatja a következő választ:
Szép.
Ez a válasz a magyarban egy teljes értékű mondat, teljesen helyes és értelmes.
Ugyanez a kérdés a német nyelven a következőképpen hangzik:
Wie war das Wetter gestern bei euch?
Válasz:
Es war schön.
Nézzük meg: három szó a válasz. Nem egy, nem a "szép" szó, ami németül "schön", hanem belekerül egy alany, mert minden kijelentő mondatot alannyal kell kezdeni, "es" szócska, belekerül második helyre a "war", ami a magyar "volt" szónak felel meg, mert az alanyt egy állítmánynak (szófaja: ige) kell követnie, majd jön a "schön" szó, szófaját tekintve melléklnév, amire tulajdonképpen kíváncsi volt a kérdező.
A német nyelvtani készlet és módszer szerint a magyar mondat hiányos, mert nem szerepel benne sem az alany, sem az állítmány. Magyar szempontból nézve meg a német nyelv beszél feleslegesen, mert hiszen a kérdező egyetlen dologra kérdezett rá, a "milyenség"-re, a magyar válasz pedig pont azt adta feleletül.
Vagyis "beteg" a magyar mondat, mert "hiányos" mondatokat építünk, használunk, amíg a német nyelv "teljes", tehát "tökéletes" mondatokat épít. És mindez csak azért, mert a magyar nyelvre az indogermán elemzőkészletet és az ő elemzési módjukat használjuk!
Az indogermán nyelvek a struktúrát plusz információként használják, az ősi magyar nyelv viszont olyan, "amelyben nincs jelen a hiány koncepciója".
Mi az elvárás a magyar nyelvi elemzőkészlettel szemben?
- Ugyanúgy működjön, ahogyan mi magunk is feldolgozzuk és értelmezzük a másik ember mondanivalóját, vagyis az első hang elhangzás után már "be lehessen kapcsolni", el lehessen kezdeni a mondat elemzését és értelmezését.
- Felismerje és lefedje a magyar nyelv sajátosságait, ezáltal jóval nagyobb lefedettséget biztosítson a mondatok elemzésénél, mint az indogermán elemzőkészlet.
- Amennyire lehet, használja a mára meggyökeresedett nyelvtani elemzőkészlet fogalmait, hogy minél hamarabb érthetővé, közérthetővé tudjon válni. Ez egy nagyon nehéz problémát generál, nevezetesen elvárás hogy ne legyenek teljesen újradefiniálva a nyelvtani fogalmak, holott a fogalmak meghatározása már eleve meghatározza az elérhető eredmények körét!
- Papírral és ceruzával könnyen elvégezhető legyen, ezáltal akár általános iskolában is lehessen tanítani, oktatni.
A nyelvtan háttere: gondolkodási mód és szóépítés
Kiinduló tételünk a következőképpen hangzik: az ősi nyelvekben a hasonló, egymással összefüggésbe hozható/hozandó dolgokat egyetlen, ugyanaz a szó határozta meg. Miért? Mert a gondolkodás alapja az analógia volt, ami az egymás közötti hasonlóság keresése, megtalálása és megfogalmazása. Az analógiás gondolkodásmód egyrészt szemléletesen tudja kifejezni a gondolatot, másrészt a leggyorsabban tudja megadni a választ a múlt és a jövő nagy kérdéseire.
Az egyetlen szó, amit "gyökszó"-nak nevezhetünk, egyszerre lehetett főnév is, ige is (ezt e két szófajt a hagyományos értelemben használjuk).
Megjegyzés: most itt nem foglalkozunk azzal a kérdéskörrel, hogy a gyökszó jelentését ki lehetett hámozni az alkotó hangok jelentéséből. Ezzel külön tanulmány foglalkozik.
Szótagként hozzácsatolva egy másik gyökszót- vagy jelentéssel bíró hangot - , az előállt, összetett szó új értelmet nyert, hiszen egyidőben hordozta mind a két jelentést. Az első volt az alap, amin módosított a második (gyök)szó.
Ezt a folyamatot többször, számtalanszor meg lehet ismételni. Az elv ugyanaz marad, úgy a szó gyártásánál - a végére illeszteni az új gyökszót -, mint az értelmezésnél - az eddigi szó jelentését, tartalmát kiegészíti, gazdagítja, vagy éppen szűkíti (mindig a megfelelő irányban) a hozzátoldott új gyökszó, és ezzel egy új szó áll elő.
Ebben a folyamatban van egy nagyon fontos mozzanat. Mégpedig a következő: a legutoljára álló, utoljára csatolt szógyök mindig az egész, eddig előtte álló jelentését módosítja. Teszi mindezt anélkül, hogy az előtte álló szó belső felépítését, összetételét ismerné, vagy foglakozna vele.
Ebben a felépítésben egyértelmű, hogy az alapszóként használt gyökszó a legfontosabb, a leghangsúlyosabb, az őt követő gyökök ezt az alapjelentést "torzítják", módosítják, építik vagy rombolják a kívánt irányban.
A szó előről haladva felépíthető, és visszafelé, hátulról haladva, lebontható. Az építés is, a lebontás is iteratív módon (lépésenként) történhet, például létezik nyelvtani elemzés, amely hátulról kezdve bontja e a szavakat. Az iteratív lebontás egyszerre mindig csak két résszel dolgozik: 1. meghatározza a hátsó toldalékot (gyökszót) 2. és mindazt, ami előtte van. Ezután a maradékot tekinti teljes szónak, és ugyanezt a módszert ismételve, meghatározza a következő toldalékot és szó maradékát. Mindezt hátulról kezdve amíg végül megérkezik a gyökszóhoz.
Második tétel: a mondatokat ugyanazon elv alapján képezték, mint a szavakat. Ez annak a következménye, hogy eleink továbbra is az analógiát, a megfeleltetést használták vezérelvül. Ha van valamilyen módszer a szavak képzésére, akkor ugyanezt a módszert érdemes/kell használni az egész gondolat kifejezésére is. Analóg módon. Hasonló módon. Ugyanazon a módon. És eleink pontosan ezt tették.
Azon kívül, hogy ez megkönnyíti a mondat szerkesztését is és a megértését is, két fontos következménye van. Ezek a következők:
- A mondat hangsúlya mindig az első szón van. Annak mintájára történik ez, ahogy a szóképzésnél is az első szógyök a leghangsúlyosabb, mert ez az az alap, amelyre az egész szó épül.
- A mondatrész akárhány szóból felépülhet, a mondatrész módosítása gyökszóval történik, de csak a mondatrész végére csatlakoztatva, egyetlen egyszer!
Az első fontos következmény közismert és elismert a magyar nyelvre vonatkozóan. Ez nem okoz zavart az indogermán elemzőkészlet használatában. A második következmény már gondot okoz, mivel az indogermán készlet és mód, amelyet szó-orientáltan használnak, nincs arra felkészítve, hogy bizonyos toldalékokat egész mondatrészre vonatkoztasson.
Konkrét példával szemléltetve fentieket, vegyük a következő részmondatot: "kerek ablak". Két szóból áll, a "kerek" jelző (szófaja: melléknév) pontosítja a mögötte álló "ablak" alany (szófaja: főnév) tulajdonságát. Ha ezt a részmondatot határozóként szeretnénk használni, pl. "kerek ablak"+os ház, akkor az "os" toldalékot csak a mondatrész végére és egyszer illesztjük, vagyis "kerek ablakos" lesz, és az "os" toldalék, amely itt képzőként szerepel, nem vándorol visszafelé a részmondat szavaiban, vagyis nem mondjuk "kerekes ablakos". Másik példa. "Esőben is gyalog járó, tisztes, ősz, mindenki által ismert remeteként"-ben a záró "ként" az egész előtte álló mondatrészre vonatkozik.
Mégegyszer megfogalmazva: az ősi nyelvekben ugyanazon módszer alapján történt a szóképzés, mint a mondatképzés, mert az ősi népek világnézetének és gondolkodásmódjának az analógia volt az alapja. És ha egy módszer bevált és használták a szóképzésre, akkor ugyanazt használták a mondaképzésre is.
Ősi magyar mondatelemzés
Fentiek alapján az ősi magyar mondatok elemzésére javasolt:
- Az elemző készlet: alapvetően a köztudatban elterjedt nyelvtani elemzőkészlet használatos. Ennek megfelelően az alapszófajok: ige, főnév, melléknév, határozószó ....
Egyszerűsödnek az összetett nevű szófajok: minden, ami eddig "melléknévi xxx" volt, ezután "xxx-i melléknév" lesz, minden ami "határozói yyy" volt, "yyy-i határozó" lesz. Ami eddig az előbbiek mögött állt, az most elékerül, így megteremtjük, hogy a mondat építése szempontjából egyszerűen meghatározhassuk a mondatrészek kapcsolódási helyeit, sorrendjét és a szó szerepét.
melléknévi igenév -> igei melléknév
... ...
A mondatrészek nevei: állítmány, alany, tárgy, jelző, határozó.
- Az elemzés módja: a mondat legelejétől a végéig haladva a legkisebb értelemmel bíró részt (gyökszó, képző, jel, rag, módosító...) vesszük és vele egy sorban elkészítjük a leírást (megfogalmazza, hogy milyen célt szolgál a vett rész), meghatározzuk a szófajt, majd azt, hogy milyen mondatrészként vehet/vesz részt a mondatalkotásban.
Minden elemzett szó után az egymás alá írt részeket aláhúzzuk egy egyenes vonallal, majd leírjuk egyszer az eddig elemzett összes szót, alá szavanként a szófajokat - ahol szófajváltás történt, ott a szófajváltás előtti szófaj nevét leírjuk, zárójelbe tesszük az egész eddigieket, majd a zárójel után közvetlenül írjuk az új szófajt, alá - utolsó, harmadik sorban - a mondatban betöltött szerepüket írjuk.
Példák
- példa
Beesteledett.:
szóelem leírás szófaj mondatrész =========================================================== be igei előtag állítmány +est (főnév) ? +el igésít ige = +ed lassító = = +ett múlt idő = = ------- [beesteledett] [ige] [állítmány] - példa
Vadakat terelő juhászként...:
szóelem leírás szófaj mondatrész =========================================================== vad ige|főnév alany|állítmány +ak többes szám jele főnév alany +at tárgy jele = tárgy ----- [vadakat] [főnév] [tárgy] terel ige állítmány +ő (igei)melléknév jelző ------- [vadakat terel]ő [főnév ige]melléknév -> []melléknév [tágy állítmány]jelző -> []jelző juh főnév alany +ász = = +ként határozó határozó -------- [[vadakat terel]ő juhász]ként [[főnév ige]melléknév főnév]határozó -> [[]]határozó (vagy [...]határozó) [[tágy állítmány]jelző alany]határozó -> [[]]határozó ([...]határozó) - példa
Kikelet a lány, virág a szerelem:
szóelem leírás szófaj mondatrész =========================================================== ki igei előtag állítmány +kel ige állítmány +et főnevesít főnév alany ---------- [kikelet] [főnév] [alany] a névszó hat.névelő ---------- [kikelet a] [főnév névelő] [alany névelő] lány főnév alany ---------- [kikelet a lány] [főnév névelő főnév] [alany névelő alany] ??? az analóg gondolkodás mód alapján => [állítmány névelő alany]
A 2. példa 2. szavánál azt láthatjuk, hogy a bemutatott elemzés nem megy le a szó gyökéhez, amely a kövekező lehetne:
ter (tér, mint terem, terep...) főnév alany
Ez persze módosítaná a következő sor tartalmát is. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a nem elég mélyre való lehatolás önmagában nem okoz hibát az elemzés egészére és végeredményére vontakozóan.
A mondatelemzés ábrázolása
Az elemzés során egymás után, egy sorba (1-dimenzióba) írtuk az eredményt, amely összetett mondat esetén a végére egészen hosszúra sikeredhet. Első ránézésre átlátni a mondatot, megérteni a belső felépítését - nehéz, sokszor lehetetlen feladat.
Az indogermán nyelveknél használt elemzési módnál, már induláskor tudjuk melyik az alany és melyik az állítmány, hiszen már ismerjük a teljes mondatot, a 2-dimenziós ábrázolás esetében egy tiszta fehér lap fölső sorában a mondat alanyát és állítmányát egymás mellett elhelyezve, minden más szót azok alá rendelünk. Így egy fölülről épülő, lefelé alárendelt szerepbe jutó építményt kapunk. Ugyanezt a módszert nem lehet alkalmazni a az ősi magyar mondat elemzésénél.
Hogyan épül fel a magyar mondat? Mint egy növény, amely ágának egy rügyéből újabb ágat hajt. Ezzel analóg módon lehet ábrázolni: a szavak egymásutánja kialakítja az ágat, és minden képző, amely az eddigi részmondatból - vagy annak is egy részéből -, azt egy egésznek tekintve új nyelvtani szerepet ad annak, azt a képzőt tekintsük rügynek és abból indítsunk egy újabb hajtást, újabb ágat.
Analógiával élve a növényünk vízszintes ágakból áll (ezek a részmondatok), rajtuk, felettük vagy alattuk a rügyek azok a képzők, amelyekből újabb részmondatok sarjadnak.
Példaként elvégezzük a "Nagyon szépen éneklő kislányt hallgatok." mondat elemzését. Az elemzés végére automatikusan megkapjuk a mondat 1-dimenziós elemzését. Ezután a mondatot 2-dimenzióban ábrázoljuk a fent megfogalmazott elveknek megfelelően.
Nagyon szépen éneklő kislányt hallgatok.:
szóelem leírás szófaj mondatrész
===========================================================
nagy melléknév jelző
+on határozó határozó
----------
[ [nagy]on ]
[ [melléknév]határozó ]
[ [jelző]határozó ]
szép melléknév jelző
+en határozó határozó
----------
[ [nagy]on [szép]en ]
[ [melléknév]határozó [melléknév]határozó ]
[ [melléknév]határozó [jelző]határozó ]
ének főnév alany
+l (-el)igésít ige állítmány
+ő (igei)melléknév jelző
----------
[ [[nagy]on [szép]en [ének]l]ő ]
[ [[]határozó []határozó []ige]melléknév ]
[ [[]határozó []határozó []állítmány]jelző ]
kis melléknév jelző
+lány (+)főnév alany
+t tárgy jele = tárgy
----------
[ [[[nagy]on [szép]en [ének]l]ő [kis]lány]t ]
[ [[...]melléknév []főnév]főnév ]
[ [[...]jelző []alany]tárgy ]
hall ige állítmány
+gat gyakorító = =
+ok személyrag + személy(rag) + (mutató)alany
----------
[ [[[nagy]on [szép]en [ének]l]ő [kis]lány]t hallgat+ok ]
[ [[...]főnév ige személy(rag) ]
[ [[...]tárgy állítmány (mutató)alany ]
2-dimenziós ábrázolása:
=======================
+t hall+gat +ok
[...]tárgy állítmány (mutató)alany
_______/\______________
/ \
+ő kis+lány
[...]jelző []alany
____________/\_______________________
/ \
nagy+on szép+en ének+(e)l
[]határozó []határozó []állítmány
Fenti 2-dimenziós ábrázolásnál nem tüntettük fel az elemek szófaját, csak a mondatban betöltött szerepüket. Ez azért történt, hogy minél jobb áttekintést kapjunk a mondat szerkezetéről.
A több dimenziós ábrázolás felé a kilépés hasonló módon történik. A változás annyi, hogy a kilépést a rügyekből abba a síkba indítjuk, amelyet az adott nyelvtani szófajnak meghatároztunk. Így több dimenzióban is megjeleníthető a mondat.
A magyar nyelv továbbépítési technikáját legjobban a régi népi ábrázolásokon látható, ott "éneklő" állatok torkából fakadó, burjánzó növényi indákon figyelhetjük meg. Ilyet láthatunk az alábbi ábrán.
|
Hivatásos nyelvészek problémája
A szintagmát és a morfémát tudom elképzelni, hogy elmagyarázzák a tanulóknak, hiszen ezek mindketten azért születtek, hogy kezeljék a szavakon belüli és azon túli határokat. Ezekre persze megvan a megfelelő, sőt, a jobban megfelelő magyar fogalom, és persze a magyar megnevezést kellene itt, Magyarországon használni.
Az összes többi, a hivatalos nyelvészek számára használt fogalom, mint a következők: conjuctivus, desirativus, nomen-verbum, homonimia, predikativ, paradigma, praeteritum, suffixum, accutativus, generativus, nominativus, locativus, ablativus, essivus, inst-komit, altivus, delativus, adessivus ... , amely fogalmak nem az ősi nyelvekhez lettek kifejlesztve és meghatározva, használata felesleges az ősi nyelvekhez. Nyugodtan megmaradhat dísznek a nyelvtudomány díszes kabátján.
Összefoglalás
Az ősi nyelvek feltételezett tulajdonságai alapján olyan új nyelvtani elemzőkészletre és elemzési eljárásra tettünk javaslatot, amely
- jobban megfelel a magyar nyelv sajátosságainak
- pontosabban leírja a szó- és mondatalkotást, ezért a mondat értelmezését is
- használata egyszerűen elsajátítható
- általános iskolában is már tanítható, a jelenleg használt, tehát szokásos nyelvtani fogalmakra támaszkodva
- egydimenziójú elemzési módszere miatt mindenhol egyszerűen alkalmazható
- kétdimenziójú megjelenítése szemléletesen mutatja be a magyar mondat felépítését
A bemutatott nyelvtani elemzés a mondat elejétől lépésenként halad a mondat végéig és minden szó, sőt, szótagon kötelezően végigmegy. Minden szótag lerakja a maga hordalékát, amely minden esetben kiértékelődik. A mondat kiértékelése rögtön az első szótagnál elindul. Mire végére érünk a teljes mondatnak, a nyelvtani elemzés eredményeképpen a teljes mondat elemzése előáll.
Az ősi magyar szó- és mondatalkotás és a bemutatott elemzési mód alapján jobban megérthetjük saját anyanyelvünket és szebben beszélhetünk magyarul.
2005.máj.25. -1.0a változat
Forráshely: www.osnyelv.hu