Ősi magyar nyelvtan
Rendszeres nyelvtan
Varga András
Mottó: "A tudomány mérőónját mélyebbre eresztjük..."
Bevezető
Az ősi magyar nyelv átfogó kutatásának negyedik, egyben utolsó darabját tartja
kezében az olvasó. Az első, "A hangok ősi jelentése - a magyar nyelvben" azzal
foglalkozik, amit a nevében is megjelöl:
maguk a hangok is bírnak jelentéssel. A mai magyar
nyelvtanításban ez nem így szerepel: a hivatalos álláspont szerint a magyar
nyelvben a hangoknak önálló jelentésük nincs.
A második mű, a "Játékos magyar nyelvtan" a hangképzés alapján bevezetés a szavak
előállításának és egymásután rakásának, a gondolat kifejezésének kísérletébe, amely
távolról sem teljes és elsősorban is nem lezárt. Ennek a műnek elsőrendű célja az ebbe az
irányba történő elmozdulás és gondolatébresztés volt.
A harmadik mű kéziratban van, és a hangok ősi jelentése alapján bemutat sok-sok
ősi szót, amelyekben a hangok jelentése alapján kibogozható jelentések
között megjelenik a szó jelenleg ismert jelentése is, vagyis a szó jelentése
visszafejthető a benne található hangok önálló jelentéséből.
A negyedik mű ez, amit kezében tart a kedves olvasó. Az ősi nyelvek, benne a
magyar nyelv rendszeres, egyértelmű nyelvtanát mutatja be. Erénye, hogy nem
csak beszél a nyelvtanról, hanem olyan eszközt ad a nyelvtani elemzés
számára, amely mindenki által könnyen elsajátítható, általános iskolában
tanítható és sokkal teljesebben illeszkedik a magyar nyelvhez, annak nyelvtani
szerkezeteihez, mint a indogermán nyelvelemzés, amelyet az indogermán nyelvek
leírásához szerkesztettek.
Felvetődik a kérdés: eddig miért nem szerkesztettek a magyarok saját maguk
nyelvtani elemzőkészletet és nyelvtani fogalmakat a saját nyelvükhöz, hogyha
az indogermán nyelvtani elemzőkészletet nem találják megfelelőnek?
Erre nem tudom megadni a választ. Történhettek kísérletek, sőt, meg is alkothatta
valaki azt a nyelvtant, de ez számomra mindeleddig nem volt és most sem
hozzáférhető. És nem is nyilvános, vagyis a köz nem tud róla.
Mi a probléma az indogermán nyelvelemző készlettel?
Akkor keletkeznek a problémák, amikor azt változtatás nélkül a magyar
nyelvre alkalmazzák. Ekkor a legszembetűnőbbek a következők:
Alá- és fölérendelt mondatok
Ilyen jelleg egyáltalán nincs a magyar nyelvben, csak a németben. Ilyen
az angol nyelvben sincs. Miről is van szó? A német nyelv más szórendet használ a
fölérendelt mondatban, mint az alárendelt mondatban. A főmondat szórendje kötött,
mindig "alany + állítmány + ...", a két mondatot összekötő szó után pedig az
alárendelt mondatban ez a sorrend kötelezően úgy változik meg, hogy az
állítmány (fő része) a tagmondat legvégére kerül, vagyis "alany + ... + állítmány"
lesz. Példával bemutatva:
Ich weiss, dass du noch nicht fertig bist.
Én tudom, hogy te még nem kész vagy.
A magyar nyelvben minden mondatösszekötő szó csak vonatkozást tartalmaz,
ami után a következő tagmondatot ugyanolyan nyelvtani sorrendben lehet felépíteni,
mint a "fő" mondatot, vagyis amelyikkel kezdtük a mondatot. Előző példánál
maradva, az helyesen magyarul így hangzik:
Tudom, hogy nem vagy még kész.
Ebben a mondatban a "hogy" után a "nem vagy még kész" teljes értékű mondat,
szórendcserék nélkül, tisztán, önmagában megállja a helyét. Megfogalmazza,
mi az, amit tudok. A német nyelvben nem állná meg a helyét, mert ott
szórendcsere történik, és az állítmány a mondat végére kerül. Innen tudja
meg a német ember, hogy alárendelő mondattal van dolga. Minálunk viszont a
kötőszó csak összeköti a két mondatot, és legtöbbször arra utal, hogy az
elkezdett mondat melyik gondolatát fűzi tovább, bontja ki részletesebben
a beszélő. Tehát a magyar nyelvben a kötőszavak legtöbbször csak vonatkoztatnak,
de nem rendelnek alá semminek semmit.
Az alá- és fölérendelés teljesen ismeretlen, ezt csak az indogermán
nyelvelemzési technika és mód kötelező átvételével erőltették bele a köztudatba.
Az egész mondat ismeretén alapul az elemzés
Minden mondat elemzését jelenleg azzal kezdjük, hogy végignézzük az egész mondatot,
és utána kikeressük benne az alanyt, majd azt a szót, amelyet állítmánynak
gondolunk. Hát így elemzünk, értelmezünk mi egy mondatot? Példát felhozva,
ha valaki elkezdi a mondanivalóját, mondjuk emígyen:
Valamikor, réges-régen, amikor még így beszélt a magyar ember: "ha pör ...
Eddig eljutva, bár eddig nem hangzott el sem az alany, sem az állítmány,
mégis mindenki tökéletesen érti, hogy miről van szó: a mondanivaló idejét
határozza meg a beszélő. És valljuk be, nem úgy gondolkodunk, hogy hol az
alany, nem úgy gondolkodunk, hogy - ha már nincs alany, akkor legalább egy
kicsinyke állítmányt találjunk -, hanem menet közben már meg tudtuk határozni,
hogy itt most "időhatározó"-ról van szó.
Az alannyal, majd másodikként az állítmánnyal való foglalatosság azért
"szentírás", mert az indogermán nyelvekhez tartozó német nyelvben ez
a sorrend valóban kötelezően betartatik. Ott, sima mondat esetében első
szó az alany kell legyen, második szó az állítmány. Nincs kecmec, ha egy kijelentő
mondatban ez a sorrend nem tartatik be, az a mondat nyelvtanilag helytelen.
Nem így a magyarban. Mi eleve az állítmánnyal szoktunk kezdeni, az az általános
(pl. Elmegyek holnap horgászni.) , ami a német nyelvben a kérdőmondat kötött,
előírt szórendje. Vagyis megint nem paszzolunk a német nyelvtanba.
Tehát a mondat elemzése már az első hang elhangzása után elkezdődhet, sőt,
a valóságban, mindig el is kezdődik! Ezt a jelenlegi nyelvtani elemzési mód
nem támogatja.
Az elemzés alapja a szó
A magyar nyelv a szavakat képzőkkel, jelekkel ragokkal látja el (most itt
a jelenleg használt fogalmakkal írom le a jelenséget és problémát, hogy
mindenki számára világos legyen), amelyek mindegyike új tartalmat ad, tölt
bele a szóba, pontosabban a szó gyökébe, maga a gyökszó szófajilag is,
tartalmilag is módosul. Ugyanezeket a módosításokat/módosulásokat az
indogermán nyelvek egyenként és külön-külön szóval fejezik ki. Ezért az
indogermán nyelvekben indokolt a szavanként történő nyelvtani elemzés,
a magyar nyelvben pedig a szavak szétszedése, a gyök megtalálása,
majd az azt követő toldalékok elemzése a helyes módszer.
Az állítmány, ami csak ige lehet
Ez nagyon fontos kérdés. Tekintsük példaként az előző mondatot:
Ez nagyon fontos kérdés.
Németül ez így hangzik:
Es ist eine sehr wichtige Frage.
Tükörfordításban, magyar szavakkal:
Ez van egy nagyon fontos kérdés.
Ami itt megüti a magyar nyelvhez szokott fület, az a "van" szó használata.
A magyar nyelv ebben a helyzetben nem használja ezt a szót, e nélkül
fejezi ki a gondolatot. Nem úgy a német nyelv. Nála a második helyen - fenti
esetben is - kötelezően áll a "van" szócska, ami ugye (létezést jelentő) ige,
így neki máris megvan az állítmánya, a "van" szócska. A mondat utána következő
része már csak valamilyen határozója az állítmánynak, de nem
maga az állítmány. Fenti német példánál tehát az állítmány a "van" szócska.
Igen ám, de a magyar megfelelőjében nincsen "van" szócska, sőt, semmilyen
ige nem szerepel! Nincsen akkor állítmánya? Hiányos a mondat? Vagy az állítmánya
egy főnév, mégpedig a "kérdés" szó? Hiszen az "ez"-ről állítom, hogy "kérdés",
ami "fontos", sőt, "nagyon fontos".
Vagy a következő szép sorok nyelvtani elemzésére mit ad ki a mostani
nyelvelemzés?
Kikelet a lány, virág a szerelem...
Tökéletes, teljes magyar mondatok, egymás után fűzve, alannyal meg állítmánnyal ,
de német nyelvelemző technika számára hiányzik az ige, vagyis az elemző
technika problémát lát az állítmányban.
Aszimmetrikus elemzőkészlet
Főnév kísérője a melléknév, ige kísérői a tárgy és a határozó. Itt a főnévnek
csak egy kísérője van, az igének kettő.
Pedig a magyar nyelvben főnévnek lehet kísérője főnév is, ("utca seprés")
ige is (persze raggal, pl. "menő ruha"), melléknév is ("jó barát"). Itt a
magyar nyelvhez kitalálták pl. a "melléknévi igenév" fogalmát, amit ugyanilyen
alapon hívhattak volna "igei melléknév"-nek is, sőt, eme utóbbi mélyebb
értelemmel bírt volna, mert "melléknév"-ként utalt volna arra, hogy
a mondatban főnévhez kapcsolódik, "igei"-ként pedig arra, hogy igéből
képeztük, és még a képzés sorrendje is helyesen jelenne meg benne!
A tárgy a magyar nyelvben alapvetően ugyanúgy viselkedik, mint bármely más
határozó. Az alábbi mondatokban láthatjuk, hogy a tárgy is csak valamely
körülményét pontosítja az állítmánynak.
Kenyeret ettem.
Késsel és villával ettem.
Nyolc órakor az asztalnál ülve ettem.
Az, hogy mit ettem, ugyanolyan szerkezetben jelenik meg, mint a többi határozó,
természetesen a tárgyra vonatkozó toldalékkal (raggal). Nem úgy ám az indogermán
nyelvekben! Itt maga a szerkezet határozza meg, hogy ki/mi az alanya a
cselekvésnek és ki/mi a tárgya. A követkető példát tekintve, a
Peter liebt Ilse.
mondatban egyik szóból sem lehet rájönni, hogy ki kit szeret - a mondat
szó szerinti (tükör)fordításban
így hangzik: Péter szeret(i) Ilze -, hanem bizony a szavak helye határozza
meg, hogy itt Péter az alanya és Ilze a tárgya a mondatnak.
Miután az ősi magyar nyelv a tárgyat jelöli, ezért
a fenti mondat magyar megfelelőjében a szavak tetszés szerint cserélhetők
egymással. A mondat alapvető értelme, hogy ki kit szeret, nem változik,
ugyanakkor mindegyik sorrend szinesíti, gazdagítja, igazából tovább
pontosítja a mondanivalót.
Tehát a tárgy azért jelenik meg önálló "eset"-ként a nyelvtani elemzőkészletben,
mert az indogermán nyelvekben bizonyos esetekben csak a szerkezet határozza meg,
hogy melyik a mondat alanya és tárgya.
Hiányos mondatok
A magyar nyelv a lényegre tör, azt fogalmazza meg, ezért kevés szót
használ. Ha valaki megkérdezi a következőt:
Milyen idő volt tegnap felétek?
Kaphatja a következő választ:
Szép.
Ez a válasz a magyarban egy teljes értékű mondat, teljesen helyes és értelmes.
Ugyanez a kérdés a német nyelven a következőképpen hangzik:
Wie war das Wetter gestern bei euch?
Válasz:
Es war schön.
Nézzük meg: három szó a válasz. Nem egy, nem a "szép" szó, ami németül "schön",
hanem belekerül egy alany, mert minden kijelentő mondatot alannyal kell
kezdeni, "es" szócska, belekerül második helyre a "war", ami a magyar "volt" szónak felel
meg, mert az alanyt egy állítmánynak (szófaja: ige) kell követnie,
majd jön a "schön" szó, szófaját tekintve melléklnév, amire tulajdonképpen
kíváncsi volt a kérdező.
A német nyelvtani készlet és módszer szerint a magyar mondat hiányos,
mert nem szerepel benne sem az alany, sem az állítmány. Magyar szempontból
nézve meg a német nyelv beszél feleslegesen, mert hiszen a kérdező egyetlen
dologra kérdezett rá, a "milyenség"-re, a magyar válasz pedig pont azt
adta feleletül.
Vagyis "beteg" a magyar mondat, mert "hiányos" mondatokat építünk, használunk,
amíg a német nyelv "teljes", tehát "tökéletes" mondatokat épít. És mindez csak
azért, mert a magyar nyelvre az indogermán elemzőkészletet és az ő elemzési
módjukat használjuk!
Az indogermán nyelvek a struktúrát plusz információként használják, az
ősi magyar nyelv viszont olyan, "amelyben nincs jelen a hiány koncepciója".
Mi az elvárás a magyar nyelvi elemzőkészlettel szemben?
- Ugyanúgy működjön, ahogyan mi magunk is feldolgozzuk és értelmezzük a másik ember
mondanivalóját, vagyis az első hang elhangzás után már "be lehessen kapcsolni",
el lehessen kezdeni a mondat elemzését és értelmezését.
- Felismerje és lefedje a magyar nyelv sajátosságait, ezáltal jóval nagyobb
lefedettséget biztosítson a mondatok elemzésénél, mint az indogermán
elemzőkészlet.
- Amennyire lehet, használja a mára meggyökeresedett nyelvtani elemzőkészlet
fogalmait, hogy minél hamarabb érthetővé, közérthetővé tudjon válni. Ez egy
nagyon nehéz problémát generál, nevezetesen elvárás hogy ne legyenek teljesen
újradefiniálva a nyelvtani fogalmak, holott a fogalmak meghatározása már
eleve meghatározza az elérhető eredmények körét!
- Papírral és ceruzával könnyen elvégezhető legyen, ezáltal akár
általános iskolában is lehessen tanítani, oktatni.
A nyelvtan háttere: gondolkodási mód és szóépítés
Kiinduló tételünk a következőképpen hangzik: az ősi nyelvekben a hasonló,
egymással összefüggésbe hozható/hozandó dolgokat egyetlen, ugyanaz a szó határozta
meg. Miért? Mert a gondolkodás alapja az analógia volt, ami az egymás
közötti hasonlóság keresése, megtalálása és megfogalmazása. Az analógiás
gondolkodásmód egyrészt szemléletesen tudja kifejezni a gondolatot,
másrészt a leggyorsabban tudja megadni a választ a múlt és a jövő nagy
kérdéseire.
Az egyetlen szó, amit "gyökszó"-nak nevezhetünk,
egyszerre lehetett főnév is, ige is (ezt e két szófajt a hagyományos
értelemben használjuk).
Megjegyzés: most itt nem foglalkozunk azzal a kérdéskörrel, hogy a gyökszó
jelentését ki lehetett hámozni az alkotó hangok jelentéséből. Ezzel
külön tanulmány foglalkozik.
Szótagként hozzácsatolva egy másik gyökszót- vagy jelentéssel bíró hangot - ,
az előállt, összetett szó
új értelmet nyert, hiszen egyidőben hordozta mind a két jelentést. Az első
volt az alap, amin módosított a második (gyök)szó.
Ezt a folyamatot többször, számtalanszor meg lehet ismételni. Az elv
ugyanaz marad, úgy a szó gyártásánál - a végére illeszteni az új
gyökszót -, mint az értelmezésnél - az eddigi szó jelentését,
tartalmát kiegészíti, gazdagítja, vagy éppen szűkíti (mindig a megfelelő
irányban) a hozzátoldott új gyökszó, és ezzel egy új szó áll elő.
Ebben a folyamatban van egy nagyon fontos mozzanat. Mégpedig a következő:
a legutoljára álló, utoljára csatolt szógyök mindig az egész, eddig
előtte álló jelentését módosítja. Teszi mindezt anélkül, hogy az előtte
álló szó belső felépítését, összetételét ismerné, vagy foglakozna vele.
Ebben a felépítésben egyértelmű, hogy az alapszóként használt gyökszó a
legfontosabb, a leghangsúlyosabb, az őt követő gyökök ezt az alapjelentést
"torzítják", módosítják, építik vagy rombolják a kívánt irányban.
A szó előről haladva felépíthető, és visszafelé, hátulról haladva, lebontható.
Az építés is, a lebontás is iteratív módon (lépésenként) történhet, például
létezik nyelvtani elemzés, amely hátulról kezdve bontja e a szavakat.
Az iteratív lebontás
egyszerre mindig csak két résszel dolgozik: 1. meghatározza a hátsó
toldalékot (gyökszót) 2. és mindazt, ami előtte van. Ezután a maradékot
tekinti teljes szónak, és ugyanezt a módszert ismételve, meghatározza a következő
toldalékot és szó maradékát. Mindezt hátulról kezdve amíg végül megérkezik
a gyökszóhoz.
Második tétel: a mondatokat ugyanazon elv alapján képezték, mint a szavakat.
Ez annak a
következménye, hogy eleink továbbra is az analógiát, a megfeleltetést
használták vezérelvül. Ha van valamilyen módszer a szavak képzésére,
akkor ugyanezt a módszert érdemes/kell használni az egész gondolat kifejezésére
is. Analóg módon. Hasonló módon. Ugyanazon a módon. És eleink pontosan ezt tették.
Azon kívül, hogy ez megkönnyíti a mondat szerkesztését is és a megértését is,
két fontos következménye van. Ezek a következők:
- A mondat hangsúlya mindig az első szón van. Annak mintájára történik
ez, ahogy a szóképzésnél is az első szógyök a leghangsúlyosabb, mert ez
az az alap, amelyre az egész szó épül.
- A mondatrész akárhány szóból felépülhet, a mondatrész módosítása
gyökszóval történik, de csak a mondatrész végére csatlakoztatva,
egyetlen egyszer!
Az első fontos következmény közismert és elismert a magyar nyelvre
vonatkozóan. Ez nem okoz zavart az indogermán elemzőkészlet használatában.
A második következmény már gondot okoz, mivel az indogermán készlet és mód,
amelyet szó-orientáltan használnak, nincs arra felkészítve, hogy bizonyos
toldalékokat egész mondatrészre vonatkoztasson.
Konkrét példával szemléltetve fentieket, vegyük a következő részmondatot:
"kerek ablak". Két szóból áll, a "kerek" jelző (szófaja: melléknév) pontosítja
a mögötte álló "ablak" alany (szófaja: főnév)
tulajdonságát. Ha ezt a részmondatot határozóként szeretnénk
használni, pl. "kerek ablak"+os ház, akkor az "os" toldalékot csak a
mondatrész végére és egyszer illesztjük, vagyis "kerek ablakos" lesz,
és az "os" toldalék, amely itt képzőként szerepel, nem vándorol
visszafelé a részmondat szavaiban, vagyis nem mondjuk "kerekes ablakos".
Másik példa. "Esőben is gyalog járó, tisztes, ősz, mindenki által ismert
remeteként"-ben a záró "ként" az egész előtte álló mondatrészre
vonatkozik.
Mégegyszer megfogalmazva: az ősi nyelvekben ugyanazon módszer alapján
történt a szóképzés, mint a mondatképzés, mert az ősi népek világnézetének
és gondolkodásmódjának az analógia volt az alapja. És ha egy módszer
bevált és használták a szóképzésre, akkor ugyanazt használták a
mondaképzésre is.
Ősi magyar mondatelemzés
Fentiek alapján az ősi magyar mondatok elemzésére javasolt:
- Az elemző készlet: alapvetően a köztudatban elterjedt nyelvtani elemzőkészlet használatos.
Ennek megfelelően az alapszófajok: ige, főnév, melléknév, határozószó ....
Egyszerűsödnek az összetett nevű szófajok: minden, ami eddig "melléknévi xxx" volt, ezután
"xxx-i melléknév" lesz, minden ami "határozói yyy" volt, "yyy-i határozó" lesz. Ami eddig az
előbbiek mögött állt, az most elékerül, így megteremtjük, hogy a mondat építése szempontjából
egyszerűen meghatározhassuk a mondatrészek kapcsolódási helyeit, sorrendjét és a szó szerepét.
melléknévi igenév -> igei melléknév
... ...
A mondatrészek nevei: állítmány, alany, tárgy, jelző, határozó.
- Az elemzés módja: a mondat legelejétől a végéig haladva a legkisebb értelemmel bíró részt
(gyökszó, képző, jel, rag, módosító...) vesszük és vele egy sorban elkészítjük a leírást
(megfogalmazza, hogy milyen célt szolgál a vett rész), meghatározzuk a szófajt, majd azt,
hogy milyen mondatrészként vehet/vesz részt a mondatalkotásban.
Minden elemzett szó után az egymás alá írt részeket aláhúzzuk egy egyenes vonallal, majd leírjuk
egyszer az eddig elemzett összes szót, alá szavanként a szófajokat - ahol szófajváltás történt,
ott a szófajváltás előtti szófaj nevét leírjuk, zárójelbe tesszük az egész eddigieket,
majd a zárójel után közvetlenül írjuk az új szófajt, alá - utolsó, harmadik sorban -
a mondatban betöltött szerepüket írjuk.
Példák
- példa
Beesteledett.:
szóelem leírás szófaj mondatrész
===========================================================
be igei előtag állítmány
+est (főnév) ?
+el igésít ige =
+ed lassító = =
+ett múlt idő = =
-------
[beesteledett]
[ige]
[állítmány]
- példa
Vadakat terelő juhászként...:
szóelem leírás szófaj mondatrész
===========================================================
vad ige|főnév alany|állítmány
+ak többes szám jele főnév alany
+at tárgy jele = tárgy
-----
[vadakat]
[főnév]
[tárgy]
terel ige állítmány
+ő (igei)melléknév jelző
-------
[vadakat terel]ő
[főnév ige]melléknév -> []melléknév
[tágy állítmány]jelző -> []jelző
juh főnév alany
+ász = =
+ként határozó határozó
--------
[[vadakat terel]ő juhász]ként
[[főnév ige]melléknév főnév]határozó -> [[]]határozó (vagy [...]határozó)
[[tágy állítmány]jelző alany]határozó -> [[]]határozó ([...]határozó)
- példa
Kikelet a lány, virág a szerelem:
szóelem leírás szófaj mondatrész
===========================================================
ki igei előtag állítmány
+kel ige állítmány
+et főnevesít főnév alany
----------
[kikelet]
[főnév]
[alany]
a névszó hat.névelő
----------
[kikelet a]
[főnév névelő]
[alany névelő]
lány főnév alany
----------
[kikelet a lány]
[főnév névelő főnév]
[alany névelő alany] ???
az analóg gondolkodás mód alapján => [állítmány névelő alany]
A 2. példa 2. szavánál azt láthatjuk, hogy a bemutatott elemzés nem megy le a szó
gyökéhez, amely a kövekező lehetne:
ter (tér, mint terem, terep...) főnév alany
Ez persze módosítaná a következő sor tartalmát is. Ugyanakkor azt is láthatjuk,
hogy a nem elég mélyre való lehatolás
önmagában nem okoz hibát az elemzés egészére és végeredményére vontakozóan.
A mondatelemzés ábrázolása
Az elemzés során egymás után, egy sorba (1-dimenzióba) írtuk az eredményt,
amely összetett mondat esetén a végére egészen hosszúra sikeredhet. Első
ránézésre átlátni a mondatot, megérteni a belső felépítését - nehéz,
sokszor lehetetlen feladat.
Az indogermán nyelveknél használt elemzési módnál,
már induláskor tudjuk melyik az alany és melyik az állítmány,
hiszen már ismerjük a teljes mondatot, a 2-dimenziós ábrázolás esetében
egy tiszta fehér lap fölső sorában a mondat alanyát
és állítmányát egymás mellett elhelyezve, minden
más szót azok alá rendelünk. Így egy fölülről épülő, lefelé alárendelt
szerepbe jutó építményt kapunk. Ugyanezt a módszert nem lehet alkalmazni a
az ősi magyar mondat elemzésénél.
Hogyan épül fel a magyar mondat? Mint egy növény, amely ágának egy
rügyéből újabb ágat hajt. Ezzel analóg módon lehet ábrázolni: a
szavak egymásutánja kialakítja az ágat, és minden képző, amely az
eddigi részmondatból - vagy annak is egy részéből -, azt egy egésznek
tekintve új nyelvtani szerepet ad annak, azt a képzőt tekintsük
rügynek és abból indítsunk egy újabb hajtást, újabb ágat.
Analógiával élve a növényünk vízszintes ágakból áll (ezek a részmondatok), rajtuk,
felettük vagy alattuk a rügyek azok a képzők, amelyekből újabb
részmondatok sarjadnak.
Példaként elvégezzük a "Nagyon szépen éneklő kislányt hallgatok."
mondat elemzését. Az elemzés végére automatikusan megkapjuk a
mondat 1-dimenziós elemzését. Ezután a mondatot 2-dimenzióban
ábrázoljuk a fent megfogalmazott elveknek megfelelően.
Nagyon szépen éneklő kislányt hallgatok.:
szóelem leírás szófaj mondatrész
===========================================================
nagy melléknév jelző
+on határozó határozó
----------
[ [nagy]on ]
[ [melléknév]határozó ]
[ [jelző]határozó ]
szép melléknév jelző
+en határozó határozó
----------
[ [nagy]on [szép]en ]
[ [melléknév]határozó [melléknév]határozó ]
[ [melléknév]határozó [jelző]határozó ]
ének főnév alany
+l (-el)igésít ige állítmány
+ő (igei)melléknév jelző
----------
[ [[nagy]on [szép]en [ének]l]ő ]
[ [[]határozó []határozó []ige]melléknév ]
[ [[]határozó []határozó []állítmány]jelző ]
kis melléknév jelző
+lány (+)főnév alany
+t tárgy jele = tárgy
----------
[ [[[nagy]on [szép]en [ének]l]ő [kis]lány]t ]
[ [[...]melléknév []főnév]főnév ]
[ [[...]jelző []alany]tárgy ]
hall ige állítmány
+gat gyakorító = =
+ok személyrag + személy(rag) + (mutató)alany
----------
[ [[[nagy]on [szép]en [ének]l]ő [kis]lány]t hallgat+ok ]
[ [[...]főnév ige személy(rag) ]
[ [[...]tárgy állítmány (mutató)alany ]
2-dimenziós ábrázolása:
=======================
+t hall+gat +ok
[...]tárgy állítmány (mutató)alany
_______/\______________
/ \
+ő kis+lány
[...]jelző []alany
____________/\_______________________
/ \
nagy+on szép+en ének+(e)l
[]határozó []határozó []állítmány
Fenti 2-dimenziós ábrázolásnál nem
tüntettük fel az elemek szófaját, csak a mondatban betöltött szerepüket.
Ez azért történt, hogy minél jobb áttekintést kapjunk a mondat szerkezetéről.
A több dimenziós ábrázolás felé a kilépés hasonló módon történik.
A változás annyi, hogy a kilépést a rügyekből abba a síkba indítjuk,
amelyet az adott nyelvtani szófajnak meghatároztunk. Így több dimenzióban
is megjeleníthető a mondat.
A magyar nyelv továbbépítési technikáját legjobban a régi népi ábrázolásokon
látható, ott "éneklő" állatok torkából fakadó, burjánzó növényi indákon
figyelhetjük meg. Ilyet láthatunk az alábbi ábrán.
Összefoglalás
Az ősi nyelvek feltételezett tulajdonságai alapján olyan új nyelvtani
elemzőkészletre és elemzési eljárásra tettünk javaslatot, amely
- jobban megfelel a magyar nyelv sajátosságainak
- pontosabban leírja a szó- és mondatalkotást, ezért a mondat értelmezését
is
- használata egyszerűen elsajátítható
- általános iskolában is már tanítható, a jelenleg használt, tehát szokásos
nyelvtani fogalmakra támaszkodva
- egydimenziójú elemzési módszere miatt mindenhol egyszerűen alkalmazható
- kétdimenziójú megjelenítése szemléletesen mutatja be a magyar mondat felépítését
A bemutatott nyelvtani elemzés a mondat elejétől lépésenként
halad a mondat végéig és minden szó, sőt, szótagon kötelezően végigmegy.
Minden szótag lerakja a maga hordalékát, amely minden esetben
kiértékelődik. A mondat kiértékelése rögtön az első szótagnál
elindul. Mire végére érünk a teljes mondatnak, a nyelvtani elemzés eredményeképpen
a teljes mondat elemzése előáll.
Az ősi magyar szó- és mondatalkotás és a bemutatott elemzési mód alapján jobban
megérthetjük saját anyanyelvünket és szebben beszélhetünk magyarul.
(C) Varga András, 2005.ápr.25. -0.2 változat
2005.máj.25. -1.0a változat
2005.nov.13. -1.1 változat
Forráshely: www.osnyelv.hu
|