Az ősnyelv nyomában

Csiszár Gábor

Ám volt, aki tudományosabb módszerekbe vágott: kísérletezett.

Időről időre fölmerült az ötlet, hogy ha elzárunk a külvilágtól egy csecsemőt, annak a világ legősibb nyelvén kell megszólalnia. Egy ilyen történetet már Hérodotosz is följegyzett az i.e. VII. században uralkodó Pszammetikosz fáraóról.

"Egyik pásztorának egyszerű emberek két újszülött gyermekét adta át, és ráparancsolt, hogy nevelje őket a nyájai között, de oly módon, hogy soha senki emberi szót ki ne ejtsen előttük. A többiekétől elkülönített kunyhóban feküdjenek, a kellő időben hajtson hozzájuk kecskéket, s ha tejükkel jóllaktak, menjen a dolgára. Ezt tette és rendelte el hát Pszammetikosz, mert meg akarta tudni, hogy a kicsinyek, ha az értelmetlen gagyogás korszakán túljutottak, miféle szót fognak először kiejteni. Így is történt minden. Két év múlva, mialatt a pásztor mindenben tartotta magát a parancshoz, egy nap rájuk nyitotta az ajtót, és belépett a gyermekekhez, akik kezüket kinyújtva szaladtak hozzá, és azt kiáltották, hogy "bekosz". Első hallásra nem is figyelt fel rá a pásztor, midőn azonban mindig ugyanezt a szót hallotta, valahányszor belépett hozzájuk, hogy gondoskodjék róluk, jelentette a dolgot urának, aki magához parancsolta a gyermekeket. Pszammetikosz, amikor maga is hallotta, mit mondanak, kutatni kezdte, hogy melyik emberfajta nyelvében található meg a "bekosz" szó. S kutatás közben rájött, hogy a phrügek e szóval jelölik a kenyeret. Ebből a bizonyítékból következtetvén az egyiptomiak elismerték, hogy a phrüg még náluk is ősibb néptörzs. Hogy pedig ez a dolog így esett, azt Héphaisztosz papjai beszélték el nekem Memphiszben."

A mai rosszmájú tudósok szerint mégsem a fríg a legősibb nyelv, hanem a gyerekek vagy csak gügyögtek egymásnak, vagy a birkák bégetését utánozták.

De ez csak az első volt a fönnmaradt emlékű kísérletek sorában.

A következőt II. Frigyes követte el a XIII. században. Frigyes szicíliai király és német-római császár volt, akit vallási toleranciája s itáliai politikája miatt többször kiátkoztak, s akinek udvarához az olasz nemzeti irodalom megszületése (pl. a szonett) köthető. Ehhez képest meglepő tettet hajtott végre. Több gyermeket is fölneveltetett elzárva: kíváncsi volt, hogy héberül, görögül, latinul, arabul vagy esetleg szüleik nyelvén szólalnak meg. Nagyon érdekes megfigyelni az ötleteket, jól mutatja, mely nyelvekről vélték a középkorban, hogy a legősibbek: a Biblia szent nyelvei, valamint egyedi ötletként az arab (mint mondtam, toleráns volt). A próba drasztikusra sikeredett: nemcsak hogy nem szóltak a gyerekekhez, de még nem is játszottak velük. Ezzel egy kicsit elvetette a sulykot: mindőjük meghalt.

A skót Jakabok közül a negyedik a XVI. sz. elején hasonló kísérletbe fogott, melyről így számol be egy hajdani históriaíró: "A király fogott egy néma nőt, és Inchkiethbe vitette, és adott a társaságába két kisgyermeket, ellátva őt a felnevelésükhöz szükséges összes dologgal, tudniillik étellel, itallal, gyertyával és ruhával meg más, az embernek szükséges dolgokkal, hogy így megtudhassa, milyen nyelvet beszélnek majd a gyermekek, ha elérik a felnőttkort. Egyesek szerint jól beszéltek héberül, de én ezt csak elmondás alapján tudom."

Ugyanebben a században egy mogul fejedelem, Nagy Akbár is hasonlóképpen cselekedett. Érdekes uralkodó volt: meghódította fél Indiát, néha egész városokat mészároltatott le, haláláig nem tanult meg írni-olvasni – viszont 24 000 kötetes könyvtárat gyűjtött össze, s álruhában vegyülgetett a nép közé. Az általa fölneveltetett gyerekek egyáltalán nem szólaltak meg.

Aztán valaki rájött, hogy sokkal egyszerűbb, ha a természet által spontán végbevitt kísérleteket vizsgálják.

Erre jók a vad vagy farkasgyerekek, mint például az irodalomban Maugli. A középkor óta számos följegyzés, krónika, újsághír tudósít a vadonban talált, embertől elzártan fölnövekedett gyermekekről, akiket a legvadabb neveken emlegetnek. Pl. Litvániai medvegyermekek, Írországi birkagyermek, Fraumarki medvelány, Hollandiai disznófiú, Justedal-hótyúk, Dihungi leopárdgyermek, Szíriai gazellagyermek, Teheráni majomgyerek. Talán a leghíresebb a nürnbergi Kaspar Hauser, de magyarországi is volt: Mária Terézia idején Tomko. Bármily megdöbbentő, ilyen esetek a XX. század második felében is bőven akadtak, sőt, az egyik leghíresebb egy amerikai kisvárosban (gyengeelméjű szülők zárták el kislányukat).

Ezek a gyermekek egyáltalán nem beszéltek semmilyen nyelvet, legföljebb jelekkel kommunikáltak, sőt a legtöbbjük később sem tanult meg beszélni, habár itt kivételek is akadtak (Kaspar Hauser németül vagy Magyarországi Tomko németül és szlovákul).

Mindezek aztán egy egészen más kérdésre hoztak választ: a gyerekek nyelvelsajátítására. Arra, hogy bár az ember a nyelvelsajátítás képességével születik (szemben például a majmokkal), ám ha gyermekkorban (kb. 12 éves koráig) nem éri nyelvi hatás, amit utánozva elsajátíthatna, a sorompó lezárul: soha sem lesz képes megtanulni beszélni.

Ami viszont azt illeti, hogy milyen nyelvet beszéltek elsőként: a találgatásokra vagyunk utalva. Ezt fölismerve a Párizsi Nyelvész Társaság 1866-ban egyenesen megtiltotta az erről folyó vitát. Azért számos ötlet fölmerült a nyelv keletkezéséről. A régészeti leletek szerint az emberi nyelv valószínűleg i.e. 50 000 és 30 000 közt született meg, a cro-magnon-i ember idején. De lehet, hogy ezt valamilyen jelnyelv előzte meg. Azt sem tudjuk, hogy létezett-e egyáltalán egy ősnyelv, vagy egyszerre több ilyen is kialakult. Akár egy, akár több volt, mára régen eltűnhettek, átadva a helyet leszármazottaiknak.