A VILÁG NYELVEArató István
Képzeljünk el egy ismeretlen nyelv- és számművészt, aki az alábbiak szerint alkotja meg egy nyelv szókincsét. Veszi az alapvető dolgokat, fogalmakat. Ezekre rövid, tömör és érzékletes egyszótagú szavakat alkot. Ezen szavakat alapszavaknak, gyököknek
nevezi. Mondjuk 1000 ilyet csinál. Majd ezek közül kiválasztja azokat a
dolgokat, fogalmakat, amelyeket a leggyakrabban fűzünk, kötünk más szavakhoz,
legtöbbször használunk más szavakkal együtt. Tegyük fel, hogy 20 ilyet talál.
Ezeket elnevezi képzőknek. A nyelv további - kétszótagú - szavait úgy képzi, hogy az egyszótagú
alapszavak mindegyikéhez hozzáfűzi ezen 20 képzőt. Vagyis, minden egyes
gyökszóból 20 új szót képez. Ily módon 1000x20, azaz 20.000 szót kap. Már
hallani az önkéntelen kérdést, hogy tudna egy ember ennyi szót megjegyezni? A
válasz roppant egyszerű: ezen 20.000
szó megtanulásához mindössze 1000 szót és a 20 képzőt, azaz összesen 1020 szót
kell megjegyeznünk! Hiszen nyelvművészünk úgy alkotta meg a szavakat, hogy
tudjuk, egy adott képző milyen értelmet ad a szóhoz, milyen értelemmódosulást
eredményez. Képzeletbeli
nyelvművészünk bizonyára nem találná hosszúnak a háromszótagú szavakat, ezért
továbbképezné azokat. Ez 400.000 háromszótagú - azaz kétszeresen képzett - szót eredményezne! S, ezek megértéséhez és
megjegyzéséhez is csak az 1000 gyök és az 20 képző jelentésének ismeretére
volna szükség! Az így létrehozott nyelv
fa-szerkezetű és hatványhalmazt alkot. Szavainak száma hatványsor szerint nő. A magyar nyelv struktúrája is lényegében ilyen,
ehhez hasonló. Ugyanis a magyar nyelv ősi, legkorábbi szakára az összetételek
voltak a jellemzők. A képzők, a ragok és az igekötők az összetételek gyakran
használt első ill. utolsó szavaiból alakultak ki. Tehát, a képzők nem mások,
mint gyakrabban használt gyökszavak, szavak maradványai. Olyan szavak maradékai,
amelyeket gyakrabban tettek más szavak elé vagy mögé. Természetesen egy-egy szóra nem használjuk az
összes képzőt. Van olyan, amelyre kevesebbet, van amelyikre többet. Egy-egy szóra
vagy gyökre átlag 9-10 féle képzőt alkalmazunk a ma használatos 140-150
képzőből, persze nem ugyanazt a kilencet. Szavaink átlagosan 3-szorosan
képzettek, azaz egy-egy magyar szóban átlag 3 képző van. XIX. századi nyelvészeink
szerint a magyar nyelv gyökeinek száma mintegy 1800. (A Czuczor-Fogarasi szótár
szerint 1775). Ezekből a számokból megbecsülhetjük a magyar szókincset: A fa-szerkezetű
hatványhalmaz elemeinek száma: S = G (1 + k + k2+ ... +kn
), itt S - a képzett szavak száma G
- a gyökök száma k
- az átlagosan használt
képzők száma n
- az átlagos képzések
száma Esetünkben: G
= 1800 k
= 9 n
= 3 Ezekkel S
= 1800 (1 + 9 + 92 + 93 ) = 1800 (1 + 9 + 81 + 729) = 1.476.000. Ha minden gyök és képző jelentését ismernénk,
akkor elvileg 1800 gyök és 150 képző, azaz összesen 1950 db szó ismeretében
bárki 1,5 millió szót bírhatna. A
hivatalos nyelvtudomány becslése szerint a magyar szókincs 1-1,5 millió közé
tehető. Természetesen
valamikor minden gyök egy-egy szó volt, azaz minden gyöknek ismertük a
jelentését. Ugyanis egy képzett szó jelentésének megértéséhez a gyök és a képző
jelentését egyaránt ismerni kellett. Ez
az oka annak, hogy a Magyar Nyelv Történeti-Etimológiai Szótárában rengeteg gyöknél és szónál alkalmazott,
alábbi fajta származtatás hamis: "A tan szó elvonás a
tanít, tanul stb. képzett alakokból". Nyilvánvaló, hogy képzéskor, azaz a tanít, tanul szavak létrejöttekor
nemcsak léteznie kellett a tan gyökszónak,
de még a jelentését is ismerni kellett, hiszen ellenkező esetben az előálló
képzett szók jelentését sem ismerték volna! Azaz tudni kellett, hogy mit tesz (mit
"ít"), aki tanít. Mellesleg az elvonósdi logikailag is hibás: "elvonás a képzett
alakokból", azaz előzőleg képzéssel jöttek létre! Mégpedig a tan-ból az -ít, -ul képzőkkel. Arról nem
is beszélve, hogy a magyar jellemzője az összetétel, a hozzáadás - nyelvészeink
szóhasználatával: a "toldalékolás" -
s nem az elvonás, elhagyás! Mellesleg a TESZ szótár tele van más logikai hibákkal is, továbbá
hibás, hamis értelmezésekkel. A finnugor eredeztetés igen sok sebből vérzik,
pusztán logikai alapon ízekre lehet szedni. S a szemétdombra dobni, ahova való.
Valódi tudományok esetén ha egy elméletben vagy tételben akárcsak egyetlen
hibát találnak, az elméletet vagy a tételt elvetik. Ezt az elvonósdi
ötletet a Czuczor-Fogarasi-féle szótárból vehették, ahol az "elvont" szót elvonatkoztatott, elméleti, gondolati, nem valóságos, nehezen érthető - azaz
absztrakt értelemben használták. Tehát a szótárban az "elvont gyök"
kifejezés azt jelenti, hogy elméleti,
elvonatkoztatott gyök. Azaz olyan gyök, amely elméletileg gyök - ugyanis más
szavakban is használt képzőkkel szavakat képezünk belőle - de (jelenleg)
valóságosan, önálló szóként nem használatos; vagy nehezen érthetjük meg vagy nem
tudjuk a jelentését. S nem azt, hogy elvétellel, elvonással jött létre! S
ami még elképesztőbb: a szótárban képzett szó vagy képződmény helyett mindenütt származékszó vagy származék
szavakat használnak. A szótárt végignézve, a gyökök elvonással képződtek vagy jöttek
valahonnan, a szavak szintén; de amelyik nem az is származék! Jószerével az
tűnik ki a szótárból, hogy nincs a magyarnak egyetlen saját gyöke, egyetlen
saját szava sem!? Már Arany János is ostorozta a korabeli
nyelvészek koholmányait az "Orthologusokra" c. ironikus versében: "Kisütik, hogy a magyar nyelv Egy átlag magyarul
beszélő ma is legalább tizenötezer szót megért. A régi időkben a legkisebb
szókincsű ősünk is ennek a többszörösét bírta! Őseinknek
nemcsak a szókincsük volt nagyobb, mint a miénk, de sokkal műveltebbek is
voltak. Sokkal jobban ismerték és művelték a természetet és vele összhangban
éltek. A mai átlagember jószerivel csak emberalkotta tudást ismer. Szerves
műveltség, tapasztalat nem áll mögötte. Azt már régen elfelejtettük Rendkívül
sokoldalúak voltak. Maguk építették a házukat, a kemencét, a tűzhelyt, a csűrt,
a górét, ólakat, kaput, kerítést. Szerszámaikat, eszközeiket maguk készítették.
Maguk készítettek rokkát és szövőszéket, amiken fonták a fonalat, szőtték a
szöveteket. Festették, varrták, hímezték is ezeket. (Tehát festékeket is tudtak
készíteni). A libák pihetollaival töltött finom dunnákat, takarókat csináltak.
S még sokáig lehetne sorolni mi mindent. Ez a XIX. század végéig így volt. Ismerték
erdők-mezők-hegyek-folyók-tavak-lápok virágait, növényeit, bogarait, madarait,
halait, apró és nagy állatait. Tudták a gombákat, a gyógynövényeket, a
fűszereket, a kerti virágokat. De ismerték még ezek részeit is. Sokfajta
növényt termesztettek, gyümölcsfákat, cserjéket, bokrokat. A növénytermesztés
mellett mindig sokféle állatot tartottak. Ismerték terményeik feldolgozási és
tartósítási módjait. Mindezen dolgokat el is nevezték! S, mindenki ismerte
ezen elnevezéseket! Hiszen együtt,
közösségben csináltak mindent. Együtt építették a házat, jártak a fonóba, a malomba,
a rétre, a szántóra, erdőre. Továbbá, nem csak az ezerféle tárgyat, eszközt,
szerszámot nevezték el, de mindenféle munkálkodásuknak is nevet adtak, sőt a
munkafolyamatok közbenső lépéseinek is. (pl.
ványolás, tilolás, héhelés, gerebenezés,
stb. stb.) Mind a régi költeményeket, regényeket, mind a régi
szótárakat nézve az ember szinte elszédül, elkábul attól a gazdagságtól,
bőségtől, tömörségtől és kifejező erőtől, amit azokban lát. A legkisebb vadon
élő növényektől és állatoktól kezdve a különféle mesterségek dolgain át a
természeti képződményekig és a jelenségekig mindennek kifejező, tömör magyar
neve volt. Sokuknak nem is egy! A Czuczor-Fogarasi-féle
szótár szavainak túlnyomó többségét a természeti, szántóvető ember ismerte, pedig
a szótár szavainak száma 110.000 fölött van. Bizonyos, hogy átlag ősünk szavak sok
tízezreit tudta és használta. Az élő szókincs ily
bőségét a magyar nyelv szerkezete tette lehetővé. Nyilvánvaló, hogy elődeink azért voltak képesek óriási mennyiségű
elnevezést fejben tartani, mert még ismerték vagy sokkal jobban ismerték a
gyökök és képzők jelentését, így a szám- és nyelvművész szerinti nyelvszerkezet
még élő, működő volt. Továbbá ennek megfelelően gondolkodásmódjuk magasrendűen
társító volt. Csak az állatok, növények és ezek részeinek nevei vagy a
halászati elnevezéseik többszörösen felülmúlják egy átlag angol szókincsét. A fa-szerkezetű magyar nyelvben való keresést
legjobban egy könyvtárhoz hasonlítva érthetjük meg. Angol szavak keresése az
agyban olyan, mintha egy könyvtárban úgy keresnénk egy könyvet, hogy elindulnánk
a könyvtár egyik végén és a polcokon sorra minden könyvet kivennénk és
megnéznénk a címét! Az angol inkább fű-szerkezetű. Magyar szavak keresése pedig
ahhoz hasonló, hogy kiválasztjuk a megfelelő fát a katalógusban és a fa elágazásain
a megfelelő ágakra lépve három-négy lépésben elérhető a könyv (és az
ismeretet az agyban). Nem véletlenül mondjuk:
Eszem ágában sem volt. A szavak tárolása
az agyban a mágnesezéshez hasonló. Többször elismételjük a vastárgy számára a
mágnessel való húzást, mozgást, s ennek nyomán rögzül benne a mágnesezettség
rendje, állapota. Az ismételt használattal (hallással, mondással, olvasással)
pedig az agyban a beidegzettség rendje és állapota. Az angolban, ha a további
ismétlések elmaradnak, pl. nem mondanak, nem hallanak, nem olvasnak egy szót
hosszú időn keresztül, akkor az ennek megfelelő agyi beidegződés gyengül, halványul
és nehezen vagy egyáltalán nem lehet előhívni a illető szót. Egy angol gyakran
szorul értelmezőszótárra, hogy megértse saját nyelvének szavait! A magyar nyelv
szerkezete miatt - a képzések és az összetételek révén - ugyanazon gyököket,
szavakat sokkal többször mondjuk, halljuk és látjuk, lévén szerepelnek más
szavakban is. Azaz egy-egy szó több beidegződésben
szerepel. Így az ismétlés delejezése, beidegző hatása máskor is áthalad rajta,
ezért igen sokáig beidegzett marad, azaz előhívhatósága hatványozottan
könnyebb, biztosabb. A használat - a mindennapi járatás - ezt az állapotot, s
ezzel a felidézhetőséget folyamatosan fenntartja, tartósítja, hosszabbítja. Tehát a
beidegzettség ismétlések révén jön létre. Elődeink ezt már az őskorban, ókorban
tudták. Ld. Az ismétlés a tudás szülőanyja.
Gyakorlat teszi a mestert. Rájöttek, hogy a tudás, az ügyesség és a készségek
ismétlések, gyakorlás révén rögzül az agyban. Ezt bizonyítja az ismétlés és az ismeret azonos gyöke. Ezt igazolja a rájár a keze vmire szóhasználat is, hiszen jár ismétlődést,
ismételt menést, cselekvést, történést jelent, ahogy a jár változata a gyár és
az ebből eredő gyárt is ismétlődő
cselekvést, ismételt folyamatot fejez ki. Aki gyárt, az ismételten, sorozatban
ugyanolyan mozdulatokkal, ugyanolyan darabokat készít. Azaz a gyártó az jártó (ld. szijjártó = szíjgyártó).
Tehát, akinek vmire rájár a keze, az lényegében ismétlések révén gyakorlott,
bejáratott. A testi mozgások
hasonló módon rögzülnek az agyban. Az ismétlés, gyakorlás révén beidegződések
jönnek létre. Kellő ismétlés, gyakorlás után olyan erős beidegződési kötések
jönnek létre, hogy a cselekvés- és mozdulatsorok elindítás után gépiesen,
magától, automatikusan, gondolkodás nélkül végbemennek. A
magyar nyelv magasrendűen struktúrált, asszociatív nyelv, így az agyban magyarul
sokszorta több ismeret tárolható, mint bármely más nyelven. A másfajta ismeret
tárolása is a nyelv szavainak tárolásával analóg módon történik. Ezek is
korábbi, meglévő ismeretekhez kötődve, társítva vannak beidegződve. A beszéd,
írás és olvasás által kiváltott
bejáratódás az agy más részeinek hasonló működését eredményezi. A
magyarul beszélőnek ugyanarra a srófra jár esze. Végeredményben az anyanyelv szerkezete
meghatározza az agyban tárolható ismeretek mennyiségét és a gondolkodásmódot. A magyar nyelv lényegében annyi logikai fából
áll ahány gyöke van. A magyar nyelv mérhetetlen hosszú, természetes fejlődés,
folyamatos kifinomulás során alakult, az élővilághoz hasonlóan. Ennek eredményeként rendkívül magas szervezettségű
kód. Az információ közlésében,
tárolásában, előhívásában és összevetésében egyaránt. Fa-szerkezete révén más nyelvekhez
képest nagyságrendekkel jobb szervezettségű. Alapvető az
ismétlések szerepe a lények kialakulásában és fejlődésében is, sőt az egyedi
életében is (az állatok kicsinyei is gyakorolnak, tanulnak) Továbbá minden
magzat az anyaméhben megismétli, végigjárja a törzsfejlődés összes szakaszát. A
magzat utódai ugyanúgy és így tovább. Tehát a módszert, az eljárást a
természettől hoztuk magunkkal génjeinkben. Mivel az ember az
élővilágból nőtt ki, azaz a Természetisten, azaz Élő gyermeke, ezért a beszéd
is az egyszerű (állati jellegű) hangadásokból jött létre. Ezekből pedig az
egytagú szavak. Lévén hangutánzó és hangulatfestő szavakban, s a kifejező,
érzékletes szavakban is a leggazdagabb, ez is azt igazolja, hogy a természet
szülötte a magyar nyelv. Az ismeretlen nyelv- és számművész nem más, mint maga
Élő, azaz őseink Istene. Teljesen
nyilvánvaló, hogy a gyökökből képzett szavak akkor kötődnek legjobban
egymáshoz, ha nemcsak sejtjük vagy érezzük (ahogy ma), de ismerjük is a gyökök
jelentéseit. Már ebből is érzékelhető, hogy milyen óriási fontosságú a gyökök
ismerete. A XIX. és XX. század nyelvészei nagy hibát követtek el azzal, hogy
meg sem kísérelték megfejteni a gyökök és képzők jelentéseit. S nem tárták fel
a szókincs óriási mennyiségű belső összefüggéseit. Helyette más nyelvekkel
vetegették össze és más nyelvekből igyekeztek származtatni. A mai nyelv szomorú állapotát főleg az utóbbi száz
évben történt romlás és rontás okozta. A
legtöbb hiba a gyökerek elvágására, elkorhasztására, a dagályosításra, a
töredezésre, a felületességre és az idegen behatásokra vezethető vissza. Igen
nagy hiba a szavak jelentéseinek beszűkítése is. Már a kérdés eleve hibás,
melyet iskoláinkban gyakorta feltesznek: "Mi a jelentése ezen szónak?" Nagy hiba, hogy az értelmezőszótárakból kihagyják az
alapvető szavakat, gyökszavakat. (Ezeknek sok jelentésük van) Még nagyobb hiba,
hogy a nagy tájszótárakból (pl. Szinnyei) pedig igen gyakran a szavak jelentését,
jelentéseit hagyják ki vagy nem közölnek minden jelentést. Sokszor csak a
példamondatokból és -kifejezésekből lehet kihámozni azokat. Viszont minden
esetben terjedelmes (és teljesen fölösleges) felsorolást közölnek, hogy kik gyűjtötték
és mely falvakban. A gyökök, szavak avulttá nyilvánítása, gyomlálása,
vagdosása és létének tagadása sok ágának korhadására és kiszáradására vezetett.
Így kevesebb gyümölcs, levél és ép sarj nőtt belőle. Kutatni és tanítani
kellett volna a gyökerek jelentéseit. Ez még ma sem késő. A gyökök, képzők és
más elemek jelentéseit meg kell fejteni és minden szótárban közölni kell. Ráadásul a magyarban szinte minden összefügg
mindennel, ami semmilyen más nyelvre nem igaz. Méghozzá három rendben.
Egyrészt, összefügg a fa-szerkezete miatt, azaz az ágak mentén. Másrészt, az
ágak horizontálisan összefüggenek, az elemi gyökök és gyökök mássalhangzóin keresztül, harmadrészt a
magánhangzóin keresztül. Egy fán belül is, valamint egy adott fa ágai és más
fák hasonló ágai között. Ez a
láthatatlan kapocs a hangok hasonlóságán alapszik. Magyarán, némely fák hasonlítanak
egymáshoz és egy fán belül is több ág hasonlít egymásra. Ez is fokozza a
beidegződések erősségét. Egy másik hasonlattal, amikor hallunk egy magyar szót,
agyunkban nem egyetlen húr pendül meg, hanem egy egész akkord! Mondatalkotása
is rendkívül magasrendű. A szavak sorrendje a mondatokban szinte teljesen
tetszőleges. A magyarban sokkal rugalmasabban, tömörebben, árnyaltabban,
kifejezőbben, érzékletesebben és pontosabban lehet fogalmazni, mint az
angolban. A magyarban rendelkezésre álló eszközök sokasága miatt magyarul
fogalmazni, verset írni sokkal könnyebb, mint bármilyen más nyelven. A magyar
versekre a szabad szárnyalás, a könnyedség, a rugalmasság, hajlékonyság, a
szines, képies kifejezésmód jellemző. Nem véletlen, hogy időmértékes verselés a görögön és
latinon kívül csak magyarul lehetséges. Ez már önmagában is azt jelenti, hogy a
magyar klasszikus nyelv. Az
információrobbanás már közhelynek számít, mégsem teszünk semmit. Emiatt az élet
minden területén végzetes csőlátás és zűrzavar alakul ki, sőt ma már a teljes
szétesés, az atomizáció jelenségei mutatkoznak. Ezek a káosz, az anarchia
előjelei. Ráadásul megoldás helyett inkább a beszűkülést, leépülést választjuk.
A sablonos, félreérthető, nem egyértelmű és igen pontatlan, pongyola, primitív
angolt erőltetjük. (Mosolyogtató, amikor filmekben valamely bennszülött
nyelvének primitívségét próbálják ilyetén érzékeltetni: Te menni hajó, én maradni
sziget. Kis túlzással ez inkább az angol sajátja.) Ráadásul ezzel az angolnak megfelelő
leegyszerűsítő, asszociációszegény, atomizáló gondolkodásmódot terjesztjük. (Az
angol nemcsak szavaiban, de kifejezéseiben is atomizált, elszigetelt. Semmihez
sem lehet kötni, nem lehet társítani azokat. Így mondják és kész.) Az angolban brain storming kell, hogy beinduljon a
képzettársítás. Ezzel egyre inkább elvesztjük átlátó és
lényeglátó képességünket, egyre inkább elveszünk a részletekben. Nem látjuk a
fától az erdőt. Dolgaink elszakadnak egymástól. Ezek egy szűk körben még
megállnak, de a természettel, az élettel, az emberiséggel, az egésszel
ellentmondásban vagy diszharmóniában vannak. A
gondolkodás és a mai mentalitás megváltoztatása, az elveszett ráció megtalálása
érdekében a magyar nyelv elemeinek jelentését kell megfejtenünk. Továbbá,
minden szótárban első helyen megadnunk és főleg iskolában oktatnunk. Ha idegenszavakkal tűzdelt mondatokat
lefordítunk magyarra, szinte mindig lelepleződik annak hamissága vagy semmitmondó
volta. A régi görögök szerint a logika maga a nyelv.
Ezt éppen az utóbbi száz évben kérdőjelezték meg a csőlátás szellemében: "Valamit félreérthettek a derék
görögök". Pedig nem! Az ókori görögök nagyonis jól láttak! Éppenhogy a
huszadik században túlhajtott specializációból eredő csőlátás miatt tragikusan
összekeveredtek és félrecsúsztak a dolgok. Új Bábel felé tartunk. Azt
mondják, az élővilágban fenn kell tartani a sokféleséget, a sokszínűséget. Hozzáteszem,
az emberi világra még sokkal inkább ezt kell tennünk, Azaz meg kell őriznünk az
egyes nyelveket és kultúrákat. Különösen az olyan ősi, csodálatos és hatalmas
kultúrát, amilyen a magyar. Megjegyzések. I. Újsághír
(90-es évek): "Menekültek kisgyermekei
örömmel, könnyedén tanulták és akcentus nélkül beszélték a magyart, bárhonnan származtak is." Ez
is annak a jele, hogy a magyar természetes nyelv. II. Valahányszor a pápa minden nyelven elmondja üzenetét,
a kommentátorok mindig megjegyzik, hogy milyen nehéz volt elmondania magyarul.
Nos, ez egy butaság, mivel a magyar kerüli leginkább a nehezen kiejthető hangtorlódásokat
és a magyar törekszik legjobban a harmonikus folyamatosságra, egyenletes
tagoltságra (ld. Pl. hangugratás, szótagolás). III. A
magyar nyelv gyökerei majdnem minden nyelvben (kínai, perzsa, szanszkrit,
hellén, latin stb. és szinte az összes európai nyelv) megtalálhatók, méghozzá
tetemes mennyiségben. Ez
az oka annak, hogy a sok nyelvet beszélők döntő többsége magyar anyanyelvű, de aki nem, az is tud magyarul. Ezt már a XIX. sz.
közepén Czuczorék idejében észrevették, csak okát nem tudták. Pontosabban más
okot feltételeztek. Nevezetesen, a magyar önhangzók és mássalhangzók magas
számát. S
ez az oka annak - tetszőleges struktúrált bővíthetősége és megjegyezhetősége mellett
-, hogy a magyar lenne a legalkalmasabb világnyelvnek. Az
eredmény szempontjából teljesen mindegy, hogy őseinktől vették-e át vagy őseink
vették át onnan amerre jártak. Mellesleg sokkal valószínűbb, hogy őseinktől
vették át, hiszen gyökökről, gyökszavakról van szó és nem később is használt
kifejlett kínai, perzsa, szanszkrit, görög, latin, stb. szavakról. Minden
jel arra mutat, hogy a magyarban rejlő két nyelv egyike a Kárpát-medencében élő
őstelepes népé, másika pedig a több hullámban érkező hun-féle és hun rokon népeké. IV. A magyart nem kell alkalmassá tenni sem az orvosi, sem
más tudományok számára, ugyanis erre alkalmas. Sőt, igazán a magyar alkalmas,
vagyis a legalkalmasabb. Gondoljuk csak meg, az összes "művelt" nyelv csak a
görögből és latinból tudta szókincsét kellő mértékben kibővíteni a tudományok
számára. A XIX. században minden elemnek, sőt a vegyületeknek is magyar neve
volt. S minden növénynek, állatnak is. De még a testrészeiknek is. Az angolnak
pl egyáltalán nincs saját elnevezése az elemekre és a vegyületekre. Ugyanez a
helyzet a növények és állatok "tudományos" elnevezéseinél is. Csak a görögből és
a latinból véve tudták leírni és rendszerezni az élővilágot. Van egy
orvosprofesszor, akinek az a véleménye, hogy magyarul kellene írni az orvosi
szakszövegeket. Más
kérdés, hogy a XX. sz. elejétől kezdve szándékosan kigyomlálták a tudományos nyelvből
a magyar megnevezéseket. Azért
a magyar a legalkalmasabb, mert csakis és kizárólag a magyarban áll fenn az
alábbi két dolog mindegyike: -
Korlátlan
mennyiségű szót lehet benne alkotni; -
Szerkezete lehetővé is teszi nagymennyiségű
szó megjegyzését és előhívását. Bugát
és Toldy nem eléggé és nem igazán tettek jót (pontosabban tetteik minősítése
hamis), a korabeli nyelvészek meg pláne nem. Ugyanis, a magyart nem "alkalmassá
tenni" kellett volna, hanem felhasználni, kiváló tulajdonságait felismerni és
arra támaszkodni. Ahogy a franciák sem szégyelltek visszanyúlni és meríteni a
rendkívül gazdag óprovanszi népnyelvből és más saját népnyelvükből. Enélkül a
francia egy paraszt-latin (lingua
latina rustica) maradt volna. A
magyarban bárki bármikor képezhet szavakat. Ezt tette a köznép is évszázadok,
évezredik alatt. Méghozzá elképesztő mennyiségben. Tekintsünk a tájszótárakba
vagy nézzük meg Arany János szókincsét. Ő szinte teljes egészében a népnyelvet
használta. Aki ezt teszi, az nem feltalál, nem kitalál, hanem használja a
nyelvet! Azaz a szóképzés, a szóalkotás nem "alkalmassá tevés". Éppen fordítva!
A magyar alkalmas arra, hogy benne új szavakat hozzunk létre, méghozzá olymódon,
hogy az szervesen illeszkedik, kötődik a nyelv szövetébe. Mellesleg, mindig csak az egyéneket
emlegetjük. Hogy milyen nagy volt Kodály, aki összegyűjtötte. Akik megalkották
- a közös alkotókról, össznépi alkotókról soha nem esik szó! Arról, hogy milyen
nagyok voltak őseink, akik ilyen csodálatos zenéket, dalokat, balladákat, meséket
alkottak! S micsoda zseniális nyelvet! Ez
se Kazinczy érdeme. Valamelyik
cseh mondta, hogy a magyaroknak ördögi nyelvük van. Nos, a nagyságrendet
majdnem eltalálta. A Magyar nyelv aranykorokkal tűzdelt sokezer év alatt
természetes úton, módon sarjadt és nőtt, azaz a természettől, Élőtől, őseink
istenétől ered. (Mj.: A szépséges magyar dalokat nem reszkető hangú
öregasszonyokkal kéne énekeltetni. Más: Elképesztő, de egy gyönyörű első
világháborús katonadalt - Kimegyek a
doberdói harctérre - férfihang, férfikórus helyett öregasszony énekelte
vmelyik "közegben") V. A
számítógépek világában az ékezet nem jelent semmilyen akadályt, hiszen nem
kézzel tesszük ki az ékezetet. Ha az angol 26 karaktere helyett a magyarban
használt 35 karaktert használjuk ez a karakterkódolás és megjelenítés számára nem
jelent semmilyen nehézséget, vagy lassulást. A
magyar szavak, kifejezések, mondatok tömörsége miatt inkább célszerűséget és gyorsulást
jelent. Nagyon ajánlom figyelmükbe Magyar Adorján: A magyar nyelv c írását, amely rendkívül meglepő tények és
összefüggések sokaságát villantja fel, mindössze 25 oldalon. Csak egyet innen: Az Osztrák-Magyar Monarchia
követségein a német volt a hivatalos nyelv, de szükség esetén a magyart is
használhatták. Rájöttek, hogy a távoli országokban lévő követségeiknek küldött
sürgönyöket jobb magyarul leadni, mivel ennek tömörsége miatt az jelentős
pénzmegtakarítást eredményez. VI. A TESZ-szótár többször is
arról beszél, hogy ezt vagy azt a szót Kazinczy terjesztette el. Nos:
Egész
egyszerűen nem tudta, nem tudhatta Kazinczy elterjeszteni a nyomorgatott,
elfoglalt parasztság körében. Ugyanis könyv, újság (röpülő lap, futó könyv - "king
pao") csak igen kevés volt Kazinczy idejében. Az első magyar nyelvű újság a
Magyar Hirmondó 1780. jan. 1.-én jelent
meg. 1800-ig csak néhány újságot alapítottak, s közülük csak kettő lépett be a
XIX. századba! Azaz, Kazinczy idejében lényegében még nem létezett tömegkommunikáció.
Irásait csak írótársai és a nemesség ez iránt érdeklődő része olvasta, olvashatta. Adalékul Kazinczyhoz a Révai-lexikonból: "Reformjában
volt egyoldalúság és túlzás: ... nyelvben és stílusban sok
idegenszerűséget honosított meg; nem becsülte meg eléggé a régi magyar
hagyományokat; lenézte költészetünk népies elemeit. E túlzások ellen már
életében föltámadt a reakció, s későbbi nagy íróink szerencsés tapintata
következtében Kazinczy reformmozgalmának káros hatását mind teljesebben kiküszöbölte*
az irodalom;" *Az eredeti szövegben: "kiforrta" VII. Mátyás
király idejét leszámítva hol a latin, hol a német volt a hivatalos nyelv a régi
Magyarországon. Az 1840 május 13.-án befejeződött országgyűlés tette a magyar
nyelvet az országgyűlés, a helytartótanács és az udvari kamara hivatalos
nyelvévé. Lényegében a magyar Magyarországon csak 1840 óta hivatalos nyelv! Tehát
nem mese a magyar nyelv 800 éven át történő elnyomatása! S az sem mese, hogy túlnyomórészt
szájhagyomány útján, apáról fiúra őrizték meg. (Ezért minden szempontból
alapvető fontosságúak a tájszavaknak minősített szavak és azok gyökei.) Nagyszerű
tulajdonságai miatt 800 év alatt sem volt képes kiszorítani a latin és a német.
Az orosz sem tudta. Az angol meg pláne nem képes erre, bármennyire is
erőltetik. Teljesen fölösleges, hogy a cégeknél mindenki tudjon
angolul. Még a külföldi tulajdonban lévőknél sem. A külföldi vezetőkkel a
beosztottak közvetlenül nem érintkeznek. Ráadásul
mindenütt (külföldön is) aránytalanul, sőt szerfölött túlméretezett,
túllihegett a külkereskedés, a külgazdaság szerepe, amely a társadalmi és
természeti katasztrófák miatt sokáig nem tartható. VIII. Egy jellemző példa nyelvi logikai
fák hasonlóságára a szek-szeg,
szak-szek, stb. rokonság. Ebből
ered a latin seco (szeg, metsz, stb.),
segmentum (szegmény, szelet, szegés;
szegély, szakasz, stb), a szanszkrit szagh
(szeg, szel, vág), a szakóca, a szekerce, stb, stb. (A
latinba az etruszkok révén, a szanszkritba a fehér hunok révén kerültek ősmagyar
gyökök.) 2011. Arató István
|