HÚZZÁK VAGY VONJÁK?Varga András Húz és von. Ez a két szó ugyanazt jelenti, ezt mindenki tudja. A két szó azonosságát pár évtizeddel ezelőtt Brachfeld Szigfrid - akkori jeles humorista - egy remek paródiában figurázta ki, amelyben egy magyarul tanulni vágyó, németül beszélő ember kérdezett rá folyamatosan arra, hogy mi a különbség a vonat és a huzat között, miért lehet azt mondani, hogy a vonaton megcsapott a huzat, és miért nem lehet azt mondani magyarul, hogy a huzaton megcsapott a vonat? A beszélgetés végén derék német anyanyelvű barátunk teljes meggyőződéssel jelentette ki, hogy amíg nem magyarázzák meg neki a különbséget, addig ő nyugodt szívvel fog dugóhúzó helyett dugóvonót mondani.Az egyik húzza, a másik vonja. Hogyan kell érteni ezt a kifejezést? Ha kötélhúzásról van szó, akkor az egyik oldalon álló HÚZ-za a kötelet, a másik meg VON-ja? De hiszen mindkettő magához HÚZ-za a kötelet! Egyik sem vonja, mert az nem hangzik jól, hogy 'magához vonja a kötelet'? Később látni fogjuk, hogy szerintem mi volt ennek a régi értelme. Valóban, fel lehet tenni a kérdést: ha az azonosság nyilvánvaló, akkor milyen alapon használják a magyar nyelvben egyik helyen a húz, másik helyen meg a von igét, illetve azok származékait? Ugyanakkor miért válik néhány mondat nevetségessé, amelyben ezeket a szavakat felcserélik? Nézzünk meg közelebbről néhány példát. A 'von' származékai például: pl.: VONat, VONóhorog, VONatkozik, VONzás (taszítás ellentéte), VONít(?). Cselekvés leírásaként az alábbi helyzetekben használjuk: (matematikában) kivonunk belőle négyet, (jogban) felelősségre vonunk, (egyéb helyzetekben) felvonja szemöldökét, vállát vonogatja/húzogatja, megvonja szájától a falatot (nem eszik rendesen, kevesebbet eszik mint kéne) bevonja a társalgásba, kivonja a forgalomból (a forgalomban lévők száma kevesebb lett), vonszol (visz, cipel), magára vonja vagy elvonja a figyelmet, vonatkozó névmás (nyelvtani szakszó). A húz szóból származóan csak a húz szóval fejezzük ki pl. az alábbiakat:
Máshogyan fogalmazva: ha a két szó szervesen összeilleszkedik, ha a két szó olyan, mint egy ikerpár, ha a két szó együtt jelent valami teljeset, amit külön-külön nem jelentenének, sem egyik sem másik, akkor viszont meg kell állapítanunk, hogy nem ismerjük (vagy nem ismertük!) eléggé mélyen és pontosan a két szó jelentését, és azok mélyen - mélyebben mint ahogyan azt jelenleg tanítják - beletartozik nyelvünkbe. Vizsgálódásaink alapja az írás és a számolás lesz. Azért ez, mert az írás (betűvetés) és a számítások ismerete minden kultúra alapja, és - meglátjuk nem véletlen - mindkét szavunkat használjuk úgy a betűvetésnél, mint a számításnál. Írásnál így mondjuk: aláhúzta a betűt (kiegészítőleg rajzolt egy vonalat a betű alá), kihúzta a betűt (még-egyszer ráment a betűre), áthúzta a szöveget (az eddigi szövegre rárajzolt egy vonalat), meghúzta a szöveget (áthúzott részeket, amelyek kikerülnek a szövegből). Fenti esetekben nem használjuk a másik szót, nem mondhatjuk, hogy aláVONta a betűt, kiVONta a betűt stb., mert ez teljességgel értelmetlenül, vagy más értelemmel hangzana. Miért? Tekintsük másik szavunkat. Vonal jelentése: meghúz egy vonalat, ezzel a tér eddig határtalan teljességéből kivon egy részt, mert a vonal elkülöníti az eddigi szabad részt a többitől. Számolásnál a két legalapvetőbb műveletnél ott találjuk mindkét szavunkat, méghozzá az ellentétes oldalon. Összeadásnál így mondjuk: kettHÖZ HOZzáadunk kettőt. A húz szóban található 'ú' hang helyett a magánhangzó-illeszkedés miatt(?) nem kettő-húz, vagy kettő-hoz, hanem kettőhöz szerepel. Kivonásnál így mondjuk: négyből kiVONunk kettőt. Ha az adunk helyett a hozunk szót használjuk, akkor az összeadás még érdekesebben, de ugyanakkor még egyértelműbben hangzik: kettőHÖZ HOZunk kettőt. Nem adunk, mert adni csak az tud, akinek van valamilye. Ha ad kettőt, akkor felmerül a kérdés: és mennyi maradt neki? Ha hozunk, akkor azzal azt fogalmazzuk meg, hogy most itt van, és a többi részlet nem érdekes. (Ha az anya azt mondja a gyermekének, hogy: 'szaladj, hozz egy kiló sót!' - akkor csak azt emeli ki, hogy ide kerüljön az az egy kiló só, vagyis több legyen itthon (vagy legyen egyáltalán, ha nincs). Még jobban lecsupaszítva a hozzáadást: kettő hoz/húz kettő. Nem lehet nem észrevenni, a hoz-húz hangtani és jelentésbeli összecsengését. Ha valaki húz, akkor valamit magával behoz. A húzás olyan hozás, amikor arra tekintünk, ami több lesz. Amikor az ősember haza HÚZta a zsákmányt, akkor HAZa HOZta. Ezzel egyidőban elVONonszolta onnan, ahol elejtette, elvitte onnan. Ugyanilyen hangtani és jelentésbeli összecsengése van a von-visz-vesz szavainknak, amelyek olyannyira párban vannak, hogy egymásnak is kiegészítői, vagyis párban van HÚZ-VON szavaink, és ugyanígy párban használjuk a HOZ-VESZ/VISZ szavainkat. Az a tény, hogy a hoz-visz szavaink jelentése olyan párban van, amelyben jelentésük ellentétes és ezzel kiegészítik egymást, mindenki számára közismert. Lassan egyértelműen kiviláglik, hogy itt egy egységes világnézetről van szó. A 'hoz' - cipel magával valami, messziről ide, ahol most a szereplő van. Ez feltételezi, ahogy amihez HOZ-ták (HÚZ-ták) az már készen van, megvan, létezik. A visz - ugyanennek a személynek egyanez a tevékenysége de a másik szemszögből (és ilyen másik szemszög csak egy van), vagyis a HOZ-nak fordítottja a VISZ, a valamiből elvon, ami ezáltal kevesebb lesz, vagyis az a viszonyítási alap, amiből ez elvétel, elvonás megtörténik. Számítások elvégzésénél tehát.: VON (elvon, kivon), ekkor előbb megadjuk azt a számot, amiből a kivonás történik, majd abból kivonva kisebb lesz az a szám, amiből a kivonás/elvonás történt. A HOZ-záadásnál a viszonyítási alap az, amihez hozzáadunk, ezáltal az gyarapszik. Ha egységben szemléljük a világot, akkor bármi, amit el-VON-unk valahonnan, az az elvonás után is máshol, de létezik, tehát valamihez HOZ-záadódott, még akkor is, ha ez egy bizonyos helyre csak rövid időre történt. Mindeddig elmondottak és bemutattak alapján feltételezem, hogy számításoknál és az írásnál a hoz-visz jelentésbeli párját a HÚZ(hoz) és a VON(visz)-t használták, mert ezeknek a szavaknak fenti területen történő használata mind a mai napig megtalálható (megőrződött) nyelvünkben. Mégegyszer, mert fontos: Úgy a számításnál, mint az írásnál nem a HOZ-VISZ, hanem a HÚZ-VON párost használták elődeink pontosan ugyanazzal a céllal, mint egyébként más területen használták a HOZ és a VISZ szavakat. A két szópár hangtanilag és jelentésbelileg is nagyon közel áll egymáshoz. Itt és most nem foglalkozunk azzal, hogy megállapítsuk milyen valószínűséggel mondhatnók ki a HOZ=HÚZ és VON=VISZ azonosságát. Amit viszont még megvizsgálunk, az a következő: a hangok ősi jelentése által mennyire tűnik megalapozottnak a két szó jelentésbeli olyan összetartozása, hogy egymás ellentétei, ezáltal kiegészítik egymást, és együtt alkotnak egy egészet? Hangtani vizsgálódásaink alapja a "Hangok ősi jelentése - a magyar nyelvben". Ezek szerint a jelenleg használt szavak hangtani jelentései körülbelül a következők:
A hangok ősi jelentése alapján akkor lennének egymás kiegészítői, hogyha a VON 'FON'-nak hangzana. Ugyanis a H (alsó, vagy mellettünk lévő tér) ellentétes gondolatát kifejező hangja az F hang (felső tér). A hangok jelentése tehát cáfolja a két szó (HÚZ és VON) párba-állítását, viszont pontosan megmondja, ezek a HÚZ és a VON akkor, és csak akkor kiegészítői egymásnak, ha a VON szó nem V-vel, hanem F hanggal kezdődik! Azért lennének egymás tökéletes kiegészítői, mert a FON szó FENT fogalom hangjával kezd, ami összhangban van azzal, hogy amiből elveszünk, az kevesebb lesz, tehát ami fenn volt, az közelebb kerül a középponthoz. Ennek másaként a HÚZ szó az ALSÓ fogalom hangjával kezdődik, ami összhangban van azzal, hogy amihez hozzá húzunk, hozzá hozunk, vagyis egyszerűen csak hozunk, az viszont több lesz, így kerülvén közelebb a középponthoz. Van-e FON szavunk, és milyen értelemben használjuk? Van, alapjelentését mindenki ismeri. Számazékai többek között: fonal, fonat, fonák, fondorlat… Nem származékai: fontos…Ha valaki befonja a haját, akkor szétbontja kisebb darabokra, és úgy fűzi egybe. Ha valaki a rokkán(?) a guzsalyból(?) kivonva egymás után a finom szálakat, azokat egymással összesodorja és fonalat készít, az fon. (Amit elkészít, az a fonál.) Ha a fonást úgy tekintjük, hogy valóban elvon valamiből, ami által az eredeti kevesebb lesz, és ez az elvonás, a kisebbedés az alapja a szó képzésének, akkor helyrerázódnak a dolgok, és megszűnnek a lehetséges ellentmondások. Nem alaptalan az az elképzelés, hogy a széles körben ismert és elfogadott F<V átalakulás miatt, ahol is a V hang az F hang zögésített mása, egyszerű zöngésítés történt, amelyhez az adhatott alapot, hogy testvérszava, a HÚZ zöngés hanggal kezdődik. Fontos itt azt is megjegyezni, hogy a német 'von' szó, amelyet 'fon'-nak ejtenek és 'von'-nak írnak, jelentése pontosan megegyezik fenti gondolatmenetből adódó 'von' alakjával és jelentésével. Pl. családnevekben a családnév elé írják, ami jelentése: abból a családból jött, abból a családból származik, abból a családból kell kivenni (kiVONni). Valószínűleg a német nyelv átvette a 'von' eme ősi jelentését, de más értelmét az ősi szónak nem vette át, így a 'von' a német nyelvben egyedül áll, nem épültek köré más szavak ugyanezzel a jelentéstartalommal. Írása megegyezik a magyar VON szóval, kiejtése szerint (FON) pedig teljesen összecsen az hangok ősi jelentésével. Pongyola a mai nyelvünk? Bőbeszédű? Most, ha pl. kettőből ki akarunk vonni négyet, akkor azt a következőképpen mondjuk: kettőből kivonunk négyet. Régen igy hangozhatott: 'kettő von négy'. Benne van a számérték, a művelet amely igeként használatos (mit kell csinálni) és műveletet (milyen műveletet kell elvégezni) is jelöl EGYSZERRE. Az összeadásnál. u.e.: kettőhöz hozzáadunk négyet. Régen így hangozhatott: kettő hoz(húz) négy. Tökéletes, egyszerű, egyértelmű volt a régi nyelv. A mostani megfogalmazásnál (kettőhöz hozzáadunk négyet) a HOZ kétszer szerepel: kettő-HÖZ HOZ-záadunk, és az 'ad'-ni ige használata is hozzáadást jelez. Vagyis 3-szorosan jelezzük a mai nyelvünkben azt, amit elég lenne egyszer is. Ezzel kapcsolatban Varga Csaba: A kőkor élő nyelve c. munkája tartalmaz alapvető útmutatásokat és magyarázatokat. A tíz jelölésére elődeink egy jelet használtak. A húsz ennek a jelnek a kétszeresét jelentette, amit nem úgy jelöltek, hogy kétszer leírták a jelet, hanem úgy, hogy a tíz jele fölé HÚZ-tak egy vonalat. Miért fölé és miért vonalat? Azért, mert az egyes jele egy pont vagy egy vízszintes vonás volt, a kettesé pedig az előző mellé/fölé rajzol még egy ugyanilyen jel. Vagyis fölé rajzolták ugyanazt. Ha fölé rajzoljuk a tízes ismétlődését és mellé a további, mondjuk egy-es értékű jeleket, akkor a helyéből -igazi helyiérték!!!- hogy az egyik FÖLÖTTE van, a másik mellette, lehet tudni, hogy a felette jelölt vonal az alatta levő megkétszerezése, míg a mellette lévő vonal, mondjuk az egyeseket jelenti. Azért nem írták talán le kétszer egymás fölé a tízes jelet, mert az hosszabb időt vett volna igénybe, mint egy felsőhúzással jelölni AZ ALATTELEVŐ duplázását. Ez már elvont gondolkodás (a javából). És ha már itt tartunk: felső húzással vagy felső vonással rajzolták a jelet? Konkrétabban rákérdezve: húzzák vagy vonják? Melyik szót helyes használni? Szerintem mostanra már mindenki számára egyértelmű: csakis a HÚZás szó a helyes, mert HOZzáadásról van szó (ugyanaz hozzáadódik még egyszer), és nem csökkenésről, tehát kiVONásról. Az is elképzelhető, mert logikus és értelmesen hangzik, hogy bizonyos esetekben őseink nem mindig hozzáadással adták meg a szám értékét, hanem kivonással. Ismert mondás: az egyik 19, a másik 1 híján húsz. Gondoljunk bele, a húszat sokkal egyszerűbb elképzelni és leírni, mint azt, hogy a tízhez még kilencet kell hozzáadnunk. Ha át kell adni valakinek 19 darab valamit, egyszerűbb azt kérni tőle, hogy adjon két húszas csomag, és majd mi visszaadunk 1-et a második csomagból, - ez három művelet: megkapjuk az első 10-es csomagot, megkapjuk a 2. 10-es csomagot, a végén egyet visszaadni -mint hogy egy 10-es csomagot kérni, és utána leszámolni egyenként 9-szer a darabot. Ez nyilvánvaló és logikus számolási mód és nyilvánvaló ennek a jelölése is, ezt a logikát követték a rómaiak is a számok jelölésekor. A 9-et tehát pontosan a következőképpen jelölték: 10-ből 1. Ha a felső húzással egyszer már jelölve lett az alatta álló számérték kétszerese, akkor alá már nem húzhatnak olyan jelet, amely ugyanebben a tartományban bármit is tenne a számértékkel. Csak mellé lehet jelet tenni, vagy pedig alá olyan jelet, amely más tartományba esik. Pl. százas vagy ezres helyiértékű jelek nyugodtan kerülhetnek a tízes értékű jelek alá (vagy fölé), mert a szám értékének kiszámítását nem befolyásolják rossz irányban, hogy az kétértelművé válna. Mi lehet a magyarázata annak a kifejezésnek, hogy az egyik húzza, a másik vonja? Biztos nem a kötélhúzás, hiszen abban mindegyik fél maga felé HÚZ-za a kötelet. (Nem is mondja senki a kötélhúzást kötélvonásnak!) Valószínűleg az olyan számértékek megadásánál mondták ezt, amelyet akár hozzáadással, akár kivonással is egyformán meg lehet adni, egyformán gyorsan érthető és megkapható az eredmény, ahogyan erről korábban szó volt. Az eddigiek alapján kristálytisztán kirajzolódik, hogy a hoz és visz vagy a húz és a von ugyanazt a cselekvést jelenti, csak más nézőpontból. És itt van a lényeg. Őseink, a magyar nyelvet megalkotók nem azért használtak KÉT szót arra, amire más nyelvekben rendszeresen csak egy szó létezik, mert nem tudták eldönteni melyik a jobb, hanem mert maga a szó, a szó gyöke tartalmazza azt a viszonyítási pontot, amihez viszonyítjuk azt az adott cselekvést, amire más nyelvekben rendszerint csak egy szó van. Ebből következik, hogy más nyelvekben még egy külön szóval jelezni kell azt a nézőpontot, mit a magyar szó már eleve tartalmaz. (Rengeteg olyan fordítással találkoztam, melyekben a lelkes fordítók igyekeznek szerkezet- és szó szerint fordítani magyarra, minden szó meglegyen, mert mindegyiknek van jelentése..., és NEM HAJLANDÓK tudomásul venni, hogy más szerkezettel és más szavakkal lehet csak helyesen, magyarra fordítani...). Ez egyben azt is jelzi, hogy a magyar nyelvben sokkal kevesebb körülmény-meghatározó képzővel és raggal fogunk találkozni, mint más nyelvekben, hiszen a cselekvést kifejező ige már egyfajta viszonyra, nézőpontra utal, vagy utalhat. Fenti logika alapján elemezve rosszul használt szóképek az alábbiak:
Azon szópárok elemzésének a lehetőségére hívnám fel a figyelmet, amelyek szinten párban jelennek meg, mit az alábbiak: vonz-taszít, tol-nyom, hazudik-lódít. Sok azonos, pontosabban közel azonos jelentésű szavunk van, vajon nem deríthető-e ki ezekről is, hogy más-más nézőpontból fogalmazzák meg az egyébként mindkét szóban azonos cselekedetet? Az eddig elmondottak fényében egyértelműen megfogalmazható, hogy mi a különbség a TOL és a NYOM között. Azonosságuk, hogy mindkét esetben a cselekvést végző előtt van a cselekvés tárgya (ami a húz-von esetében mindig mögötte volt), mégpedig a következő: a TOL nézőpontja ahonnan a tolás történik, az a fontos hogy mivel, milyen mértékben, honnan TOLunk, amíg a NYOM nézőpontja az eredmény: mi maradt a tolás után, milyen nyom, bemyomódás. Pontosan ezt fejezi ki a 'megtolták az autót', amely alapértelmezésben azt jelenti, hogy hogy hátulról előre megtolták az autót és az elmozdult, vagy 'megnyomták az autót', amikor úgy megtolták, hogy NYOMa maradt. Az állatok lába azért hagy NYOMot a földön, mert a lábuk betolja a földet, de mi az eredményt tekintjük. Nyomda, nyomdokai, nyomás, tolómérce,... Zárógondolatként arra hívnám fel a figyelmet, hogy a megvizsgált szavak (TOL, NYOM, VON, HÚZ) sokszor képzőként/ragként is megjelennek, és TERMÉSZETESEN tovább viszik eredeti tartalmukat. Így a -tól,-től-ben a TOL-ra, a -hoz, -hez-ben pedig a HÚZ-ra, HOZ-ra lehet ráismerni. Mert a magyar nyelv szógyökökből építkezik, amelyek pedig - úgy tűnik - egy egységes és teljes világszemlélet alapján lettek kialakítva. |